Félholtra verték a bevándorlásellenes német politikust

Hírek
Sajtóértesülések szerint Frank Magnitzot, az Alternative für Deutschland párt brémai képviselőjét félholtra verték, miután a képviselő egy színházi előadás után tartott hazafele. A párt később a hivatalos Facebook-oldalán megerősítette a történteket.

A politikust egy fából készült tárggyal ütötték le az ismeretlen támadók, majd akkor is verték, amikor már védtelenül a földön feküdt a férfi. Életét egy bátor építőmunkás közbelépésének köszönheti.

A politikus jelenleg súlyos sérülésekkel fekszik kórházban, a brémai ügyészség pedig megállapította: a támadásnak politikai motivációi voltak.

Az AfD a hivatalos Facebook-oldalán jelezte, hogy aggasztónak találják az eseményeket, különösen annak a tükrében, hogy több parlamenti párt (a szociáldemokraták, a zöldek és az újmarxista Die Linke) is támogatja az antifa mozgalmakat, melyek már többször is megfenyegették az AfD képviselőit. Mint ismert, pár napja a párt döbelni irodájánál robbantottak ismeretlenek, akkor szerencsére nem történt személyi sérülés.

„Fekete nap ez a demokráciának, s várjuk a pártok elhatárolódását és segítségnyújtását” – írja az AfD a közösségi médiában kiadott közleményében.

Borítókép: Youtube.com

Ezek is érdekelhetnek

További híreink