Felhők a romániai autógyárak felett

Hírek Borbély Tamás
Több száz dolgozójától akar megválni Románia legnagyobb járműgyártója, a francia Renault tulajdonában levő Dacia, amely önkéntes leépítési programot indított. Keleti szomszédunk másik nagy gyártója, a Ford Romania tulajdonosváltáson esett át, így most már nem közvetlenül az amerikai óriáshoz tartozik, hanem a Ford és a török Otosan által alapított Ford Otosan törökországi vállalkozáshoz.

Az idei első öt hónapot jó eredményekkel zárták a járműgyártók, ennek ellenére mégis sötét forgatókönyvek jelentek meg a nyilvánosságban a Daciatól kiszivárgott leépítési program, illetve a Fordnál történt tulajdonosváltás miatt. A romániai autógyártók egyesülete június közepén közölte, hogy csaknem 13 százalékkal nőtt január és május között a járműgyártás az egy évvel korábbihoz képest. Január és május között 216.105 gépkocsit gyártottak, ebből több mint 131 ezret a Dacia és bő 85 ezret a Ford. Az 1969-ben alapított és 1999 óta a Renault tulajdonában levő Dacia több mint 16 százalékkal, míg a Ford több mint 7 százalékkal növelte termelését.

A 2020-as mélyponthoz képest 41 százalékos bővülést jegyeztek fel, ugyanakkor a termelés még kevéssel elmaradt a pandémiát megelőző év, 2019 első öt hónapjában regisztrálttól, amikor összesen 219 298 jármű gördült le a két cég gyártósorairól. Nemcsak a járvány, hanem az elektromos félvezetők hiánya is sújtotta a tevékenységüket, ami miatt – akárcsak más országok, más gyártói is – kényszerszüneteket tartottak. Tavaly a két romániai gyártó együtt 420 755 járművet állított elő, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban.

Jó pénzt ajánlanak

Most úgy tűnik, hogy kezd ismét fellendülni a termelés, ezért érte hidegzuhanyként a közvéleményt, hogy a 13,6 ezer alkalmazottat foglalkoztató Dacia önkéntes leépítési programot hirdetett meg. Ennek keretében 500 dolgozó távozhat önkéntesen zsíros lelépési pénzért cserébe. Lapzártáig nyújthatták be az alkalmazottak a lelépésre vonatkozó kérést. A vezetőség nemsokára dönt, hogy ki távozhat, mert csak azokat a dolgozókat engedi el, akik nem nélkülözhetetlenek, a közlés szerint így akarja megőrizni a vállalat versenyképességét.

A Dacia emlékeztetett, hogy időnként megismétlik ezt az önkéntes távozási programot, legutóbb 2017-ben volt hasonló. Most, aki legalább két éve dolgozik a Daciánál, nettó 16 ezer lej (csaknem 1,3 millió forint), aki 4 és 8 év közötti munkaidővel rendelkezik, 70 ezer lejes (mintegy 5,7 millió forint), aki 16 éve alkalmazott, 130 ezer lejes (bő 10,5 millió forint) végkielégítésben részesül. Mindez a havi közel négyezer lejes (325 ezer forint) országos nettó átlagbérhez képest cseppet sem kedvezőtlen ajánlat. Emellett az önként távozók kedvezményes áron vásárolhatnak Dacia vagy Renault gépkocsit.

A kolozsvári Krónika című lap szerint elsősorban a robotizált, automatizált, digitalizált részlegeken dolgozókat buzdítják arra, hogy éljenek a lehetőséggel, a lépést pedig azzal a szándékkal hajtják végre, hogy növeljék a társaság hatékonyságát.

Kínai tulajdonos?

A román sajtó által megkérdezett humánerőforrás szakemberek szerint nem kell eltúlozni ennek a programnak a következményeit, de jelzésértékűnek tekintik, és nem tartják kizártnak, hogy később egy leépítési hullám következik, aminek már komolyabb szociális hatásai lehetnek. Ugyanakkor a dolgozók érdekeit védő szakszervezetek szerint a leépítési hullámnak kicsi a valószínűsége. A vállalat azzal indokolta az önkéntes leépítési program indítását, hogy ennek a lépésnek ne legyenek súlyos szociális következményei, hiszen az önként távozóknak van lehetőségük felkészülni pályájuk módosítására.

A gyárnak helyet adó Mioveniban aggodalommal fogadták a híreket, hiszen a mintegy 28 ezres lélekszámú település költségvetési bevételeinek a 60 százaléka a vállalat által befizetett adókból és illetékekből származik. Ugyanakkor kormányzati szinten sem követhetik egykedvűen az ország legnagyobb exportőrénél végbemenő folyamatokat, már csak azért sem, mert az 54 éves autógyár több mint két évtized elteltével ismét tulajdonost válthat. Azt már korábban bejelentette a francia társaság, hogy több egységre bontja szét a szervezti struktúráját: külön foglalkoznának az elektromos autók, illetve a hagyományos meghajtású járművek gyártásával, ennek keretében a Dacia is nagyobb működési autonómiát kapna. Ezek után felröppent a hír, hogy a franciák esetleg eladnák a romániai üzemet – vagy a részvények egy részét –, azonban eddig semmi sem történt.

Emmanuel Macron nemrég Romániában tett látogatása ürügyén a bukaresti sajtóban olyan cikkek láttak napvilágot, miszerint a francia elnök azért lobbizhatott bukaresti kollégájánál, Klaus Iohannisnál, hogy a román hadsereg ne holland, hanem francia gyártmányú korvetteket vásároljon. Ellenkező esetben a franciák állítólag készek akár kínaiaknak is eladni a romániai Dacia-üzemet.

Új Ford modell

A szintén a Dél-Romániában, Craiova (Krajova) városában található Ford gyárnál is változások voltak, hiszen a Ford Romania átkerült a Ford és a török Otosan által fele-fele arányban birtokolt közös céghez. Ezt a csoporton belüli tulajdonosváltást már március közepén bejelentették a felek. A tranzakció értéke 575 millió euró, ami további 140 millió euróval egészülhet ki, amennyiben a tervezett termelési kapacitás megvalósul.

A Ford csaknem kétmilliárd dollárt fektetett be az évente körülbelül kétmilliárd euró árbevételt megvalósító romániai leányvállalatába a krajovai üzem 2008-as megvásárlása óta. Hatezer dolgozó számára biztosít munkalehetőséget, az EcoSport és a Puma modelleket gyártja, illetve az 1 literes EcoBoost motort. Egy 300 millió dolláros fejlesztéssel új terméket, egy kishaszonjárművet is fog gyártani 2023-tól. A modell kínálatában a 2024-ben bemutatkozó, tisztán elektromos hajtású változat is szerepel, ami az első olyan sorozatgyártású, tisztán elektromos hajtású autó lesz, ami Romániában készül.

Irány Törökország?

A tulajdonosváltás aggodalmakat váltott ki a román járműgyártók érdekvédelmi szervezetei körében. Dan Vardie, a legrégebbi szakmai szervezetnek, az autógyártók és -importőrök egyesületének (APIA) az elnöke szerint nem tudni, hogy a Fordnak, hosszú távon milyen tervei vannak, hiszen csak 2025-ig ismertették a terveiket. Csalódottságát fejezte ki Călin Popescu-Tăriceanu volt liberális kormányfő is, aki jelenleg az APIA tiszteletbeli elnöki posztját tölti be. Nem mellesleg Tăriceanu kormányfői mandátuma idején írták alá azt a szerződést, amellyel a Ford megvásárolta a dél-koreai Daewoo-tól a krajovai üzemet. A volt kormányfő szerint az Otosan számára elsődlegesen fontos a törökországi gyártás, ezért nem tudni, hogy meddig fogják fenntartani a romániai üzemet. A Ford eredetileg 300 ezer jármű gyártását vállalta, de ezt soha nem érte el, tavaly163 ezer gurult ki a krajovai üzemből.

Borítókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink