Félezer hőst szabadítanak rá Budapestre

Hírek
Évente közel harmincezer ember hal meg az utcán hirtelen szívhalál következtében.  

Ha a kompetenciafejlesztéről esik szó, akkor igen sokszor már csak “digitális” lehet, bár az életünket szerencsére még nem teljes egészben éljük az online térben. Ezért ennél sokkal lényegesebb, hogy a mindennapokat – s összességében az életet – működőképessé varázsló szociális-társas készségek is fejlettek legyenek. Emellett vannak olyan képességek is, amelyeknek a birtokában bárki pillanatok alatt hőssé válhat úgy, hogy a megfelelő időben bátran előlép a nagy masszából és cselekszik. Megment mondjuk egy életet az utcán.

Ha minden jól megy, akkor a jövőben egyre többször hallhatunk majd arról, hogy egy-egy nyilvános helyen bekövetkezett rosszullét nem végződött halállal, hiszen európai szinten is egyedülálló társadalmi felelősségvállalási program indult el, aminek célja, hogy a mindenhol pillanatok alatt megjelenő taxisorfőrök szükség esetén képesek legyenek elsősegélynyújtásra vagy akár újraélesztésre is. Persze az alapismeretek és a műfogások online is “megtanulhatók”, vagy hatékonyabb akár beiratkozni egy néhány alkalmas tanfolyamra is. Ugyanakkor a Budapest Taxi Kft. gondolt egy merészet, és mind az ötszáz fővárosi sofőrjét akkreditált képzésre küldte, ahol szépen megtanulták az életmentés az elsősegélynyújtás alapjait. A taxisokról sokan gondolnak sokfélét, mindenkinek megvannak a maga tapasztalatai, ám ez más lapra tartozik. Viszont gondoljuk csak el: egy, a műfogásokkal tisztában lévő és azokat bátran alkalmazni is képes taxisofőr valóban életet menthet, de akár még az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársainak is segíthet bizonyos esetekben.

Persze az is vitathatatlan, hogy e vészhelyzetekben nem csupán kompetensnek, hanem tökösnek is kell lenni, lelkialkat kérdése, hogy ki hogyan képes viszonyulni az ilyen drámai helyzetekhez. Egyébként érdemes lenne még nagyobb mértékben kiterjeszteni az ilyen jellegű programokat, hiszen évente közel harmincezer ember veszíti életét az utcán hirtelen szívhalál következtében. Ha csak az esetek egy részében jelen lenne egy kompetens figura, az akár ötven-hetven százalékában csökkentené az elhalálozás arányát. Nagyon nem mindegy.

Borítókép: illusztráció. MTI Fotó: Marjai János

Ezek is érdekelhetnek

További híreink