Fekete-Győr Andrást a ZDF-be!

Hírek
A német közszolgálati ZDF honlapja szerint Magyarországon időről időre „pogromszerű” lázadások folynak. A Momentum Mozgalom már biztos készülődik a szerkesztőségbe való betörésre. Vagy nem...  

“Min dolgozol most Jozef?” – lelki szemeimmel el is képzeltem, ahogy Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke betör a német közmédia internetes oldalának szerkesztőségébe és számon kéri a „A diktátor és faluja” című cikk szerzőjét, a meglepődött hallgatásba burkolózó Josef Wolfsgrubert.

Az újságíró az érpataki polgármesterről, Orosz Mihályról és falujáról szóló írásában olyan hazug megállapításra ragadtatja magát, mint hogy “Magyarországon időről időre pogromszerű lázadások folynak.”

Csak azért jutott eszembe a demokráciát, a sajtó-, és véleményszabadságot foggal-körömmel védő Fekete-Győr, mert most lenne is oka a felháborodásának, nem úgy, mint amikor az Origo újságíróját kereste fel az internetes redakcióban. Fekete-Győr berlini performanszát németül is előadhatná, hiszen köztudott róla, hogy olyan igazi demokrata közegben szívhatta magába a szólás-, sajtó- és véleményszabadságot, mint a Bundestag, ugyanis Hans-Peter Friedrich EU-politikáért felelős CDU/CSU frakcióvezető-helyettes irodájában volt gyakornok. „Eleve szeretem a német kultúrát és attitűdöt. Azt láttam, milyen jól tud működni az a politika, ami nem a napi érdekekről vagy a bulvárról szól, hanem hosszú távú gondolkodás és kompromisszumok jellemzik” – mondta a németekről és politikai rendszerükről.

Azt mi is szinte minden héten megtapasztaljuk a német média tudósításait figyelve, hogy őket is a mindenáron való igazságkeresés jellemzi. Ugyebár ők sohasem hazudnak, betartják az objektív újságírás minden kritériumát, amint az a “hosszú távú politikai gondolkodásnak és kompromisszumoknak” a legmesszemenőbben megfelel.

De gondolom Fekete-Győrnek most sokkal fontosabb a melegfelvonulásra való alapos bemelegítés, mint ez a pimpf ügy. Mivel tőle biztosan nem számíthatunk a Magyarország melletti határozott kiállásra, Kovács Zoltán kormányszóvivőn a sor, hogy helyretegye a hazug ZDF-et és Jozefet.

Persze, ő nem fog betörni a német közszolgálati média szerkesztőségébe, mert nem állhat a demokratikus gondolkodás olyan fokán, mint a Momentum Mozgalom. Megteszi majd a Fekete-Győr által még nem ismert jogi eljárás, a helyreigazítás, ahogy az a demokratikus jogállamokban szokás.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink