Fejlesztési tervekről állapodtunk meg a kínaiakkal

Hírek
A magyar-kínai kapcsolatok további fejlesztését szolgáló, ötpontos tervben állapodott meg szombaton Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji.

A találkozó után Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: célul tűzték egy közös magyar-kínai egyetem megalapítását, amely kínai részről a Kínai Társadalomtudományi Akadémiára, magyar részről pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre alapul majd. Az erről szóló megállapodást a kínai házelnök május végi magyarországi látogatása során írják alá.
   
A logisztikai együttműködés fejlesztéséről is tárgyalt a két külügyminiszter, ennek része, hogy elkezdik előkészíteni a Budapestet Kolozsváron keresztül Bukaresttel összekötő gyorsvasútprojektet, amelyet a magyar és a román kormány együttműködésére alapozva kínai pénzügyi és technikai segítségnyújtással terveznek megvalósítani.
   
A terv harmadik pontja az építészeti együttműködésre vonatkozik annak érdekében – ismertette Szijjártó Péter -, hogy magyar építészirodák és -mérnökök lehetőséget kapjanak a kínai nemzeti urbanizációs terv végrehajtásában.
   
A vízügy területéről is szó volt, amellyel kapcsolatban célul tűzték, hogy magyar és kínai vállalatok közösen hajtsanak végre vízgazdálkodási fejlesztési projekteket Ázsiában és Afrikában – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
   
A fejlesztési terv ötödik pontja a turizmus további fejlesztése: a turisztikai rekordadatokat követően újabb légi járatok elindításával tovább növelnék a turisztikai forgalmat a két ország között – mondta.
    
„Mindkét kormány elkötelezett a terv végrehajtása mellett, amely egy újabb dimenzióba tudja emelni a 2017-ben átfogó stratégiai partnerség szintjére léptetett kétoldalú kapcsolatokat" – fogalmazott Szijjártó Péter.
   
Végül közölte: a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójára történő megemlékezés céljából a kínai külügyminiszter hivatalos látogatást tesz Budapesten az év második felében.

Borítókép: MTI/KKM

Ezek is érdekelhetnek

További híreink