Jelenleg mintegy 186 ezer milliárd forint a hazai lakosság örökíthető vagyona,
aminek legnagyobb részét, mintegy 63 százalékát reáleszközök (többségében ingatlanvagyon) teszi ki,
16 százaléka a bankképes eszköz (folyószámla, betét és értékpapírok)
és 13 százalék a céges részesedés.
A teljes vagyontömeg közel felét mintegy 400 ezer háztartás,
a magyarok legvagyonosabb 10 százaléka birtokolja,
akik harmada már most is nyugdíjaskorú, ugyanennyien pedig a következő évtizedben vonulnak vissza.
“Összefogás hiányában nagy a megtakarítások, vagy a céges vagyonok elvesztésének a kockázata” – hívja fel a figyelmet Varga Szabolcs, a Guttmann Bank magyarországi irodájának vezetője, a GaUE, a Grémium az Utódlásért Egyesület alapító-alelnöke. “Erre az óriási vagyontömegre a magyar gazdaságnak szüksége van, különben az alaphibák oda vezetnek hogy – mint régen – 50 évente mindent újra kell kezdeni a nulláról.„
“Ha csak egy bankár, vagy csak egy ügyvéd kínál megoldást az öröklés problémájára, az ritkán ad optimális eredményt, ezért az Egyesület keretein belül mozgósítjuk a kapcsolódó szakmákat’’ – hangsúlyozza a multidiszciplináris megközelítés fontosságát Kállay András, a GaUE alapító-elnöke, aki 2023 végére 25 egyesületi taggal számol, elsősorban specialisták belépésével.
A Grémium az Utódlásért Egyesület célja többek között a szolgáltatói oldal összefogása, a vezető hazai bankok, befektetési társaságok, ügyvédi irodák és tanácsadó cégek közreműködésével. A szervezet első körben a házastársi vagyonjog, az élettársak vagyoni helyzete valamint az öröklési jog valós élethelyzeteiből készít kézikönyvet, amely jövő év elején jelenik meg, és szervez ezzel kapcsolatban oktatást – hangzott el a szervezet mai sajtótájékoztatóján.
“Okozhat nehézséget, ha kiskorú az örökös, ha a közös vagyon csak az egyik házastárs számláján van, de például a cégalapító kizárólagos cégjegyzése is” – sorolta Soós Péter főtitkár, a Hold Alapkezelőtől.
A társaság épp ezért fontosnak tartja az utódlás-menedzselés, mint szakma fejlesztését a legjobb gyakorlatok megosztásával, az ezzel kapcsolatos oktatási-működési sztenderdek kialakításával, valamint a kapcsolódó jogi szabályozás optimalizálásával. Az egyesület alapítói olyan neves pénzügyi, jogi és tanácsadó vállalatok, mint az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, a Bank Gutmann, a Hold Alapkezelő, a Concorde Értékpapír, a Szecskay, a Jalsovszky, az MPK Partners, a KLART ügyvédi irodák, az RSM adótanácsadó és az Apelso Trust bizalmi vagyonkezelő, amelyek jelentős tapasztalattal rendelkeznek a családi vállalkozások és az utódlás területén.
Kép: Geta, PuzzlePix/Shutterstock