Facebook vs. Soros György: Egy új csata kibontakozóban

Hírek
A liberális véleménydiktatúra zászlóshajója, közismertebb nevén a Facebook, és az amerikai tőzsdespekuláns eddig kiváló viszonyt ápoltak. Soros politikai céljainak megvalósításában hangsúlyos szerepe volt a közösségi médiának, ám úgy tűnik, minden megváltozhat.

A képlet eddig rémesen egyszerű volt: a Facebook cenzúrázta – persze csak az elfogadás és a tolerancia jegyében – a neki nem tetsző tartalmakat (értsd: jobboldali, nemzeti, konzervatív és keresztény) ezzel is kiszolgálva az Open Society Foundation (OFS) és Soros érdekeit, így próbálva politikai hasznot szerezni.

Gyakorlatban ez azt jelentette, hogy bevándorláspárti, baloldali és liberális tartalmakat helyezett előtérbe, míg a jobboldali cikkeket háttérbe szorította, vagy cenzúrázta.

Ám ettől függetlenül a dolgok nem úgy alakultak a világban, ahogy Soros szerette volna. Donald Trump elnökké választása, Brett Kavanaugh republikánus főbíró beiktatása és az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból mind-mind olyan politikai esemény volt, ami nem felelt meg Soros érdekeinek.

Mint ismert, a tőzsdespekulánsnak komoly anyagi érdekeltsége van a Facebookban, korábbi részvényeladásai után újból bevásárolta magát a legnagyobb közösségi médiába.

Ám mintha Soros megunta volna Zuckerberg és csapatának eredménytelenségét, ezért támadásba lendült korábbi szövetségese ellen, s ebben legnagyobb segítsége a „mértéktartó” New York Times, ami, micsoda véletlen, az öreg milliárdos tulajdonába is tartozik.
Az újság szellőztette meg azt a szerintük botrányos eseményt, hogy a Facebook egy republikánus kutatócéggel dolgozott együtt. A hírek szerint az OFS igazgatója, Patrick Gaspard levélben kérte számon a közösségi média cég egyik vezetőjét, Sheryl Sandberget, hogy miért alkalmaztak jobboldali vállalatot. A republikánus kötődésű Definers Public Affairs (DPA) feladata a hírek ellenőrzése lett volna, ám egyes források szerint a cég több olyan tartalmat is átengedett a szűrőn, ami nem tetszett Sorosnak.

Ezért megindította a támadást a New York Times-on keresztül: összemosta a Facebookot a republikánusokkal, akik ugye „bigottak, nem toleránsnak, rasszisták és nőellenesek”.

Majd egy olyan cikket is bekért mindenki Gyuri bácsija, amiben az amerikai újság azt írja, hogy egyre kevesebb fiatal programozó szeretne már a milliárdos cégnél dolgozni.

Az események fényében úgy tűnik, hogy Soros György selyemzsinórt küldött Zuckerbergnek, mivel nem végzi elég hatékonyan az amúgy kemény véleményterrort. Ezt bizonyítják a fentebb említett politikai kudarcok és a migrációellenesség megerősödése szerte a világon.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink