Ezt kérte Orbán Matolcsytól és Vargától

Hírek figyelő.hu
A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjúban azt mondta, a jegybankelnök és a pénzügyminiszter feladata az infláció mostani szintjének felére csökkentése jövő év végére.

A vg.hu összefoglalója szerint Orbán Viktor arról beszélt a rádióinterjúban, hogy a fogyasztóknak a szankciók következtében elszabaduló felárat kell megfizetniük. „Ez egy szankciós infláció, amikor magasabb árat fizetünk, akkor szankciós felárat fizetünk” – mondta a kormányfő, hozzátéve, ha az EU belátná, hogy meg kell szüntetni a szankciókat, akkor bizonyos termékek ára napokon belül a felére visszaesne. Szerinte nem a piac törvényszerűségei magyarázzák ezt a pénzromlást.

Orbán emlékeztetett rá, 1998-ban 10 százalék volt az infláció, 2010-ben pedig 5-6 százalék, tehát van tapasztalata ezen a téren a kormánynak.

A miniszterelnök utasította a pénzügyminisztert és a jegybankkal is egyeztetett arról, hogy jövő év végére a felére vigyék le az inflációt. Hangsúlyozta, hogy a magas árak ellen harcolni kell, mert tönkreteszi a családokat és a cégeket. Jelezte, hogy vannak lehetőségei a kormánynak ebben a küzdelemben.

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink