A CHERRISK by UNIQA biztosítási platform idén májusban 1000 fő részvételével végzett online kutatást ügyfelei körében. A résztvevőket arról kérdezték, hogyan alakulnak az utazási szokásaik a pandémia óta tartó (a „permanens” azaz állandó és a „krízis” szavak összetételéből született) permakrízis időszakában. A kapott eredmények mentális hátteréről pszichológus szakértő mondott véleményt.
A családok kevesebbet utaznak
Az önkitöltős kérdőív eredményeiből az derült ki, hogy a válaszadók több mint fele kevesebbet utazik a pandémia óta, mint előtte. A gyerekkel utazókat érintette leginkább a krízis ebből a szempontból, ennek a csoportnak ugyanis a 60 százaléka utazik kevesebbet, mint a pandémia előtt.
A válaszadók ötöde nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem utazik külföldre. Ugyanakkor az is látszik, hogy válság ide vagy oda, azok 60 százaléka, akik korábban évente ötnél többször utaztak külföldre, ma is ugyanannyi kiruccanást vállalnak be. Úgy tűnik, hogy az utazás gyakoriságával növekszik az ahhoz való ragaszkodás, még a nehézségek ellenére is.
Nem csoda, hiszen az utazásnak számos pozitív hatása van a mentális egészségünkre. Mráz Kata pszichológus szakértő ezek közül a stressz csökkentését, a boldogság és a jó hangulat érzését, a kreativitás és az inspiráció erősödését, valamint az önreflexióra és a személyes fejlődésre adott lehetőséget emelte ki.
Fő félelmeink: járattörlés, egészségügyi problémák, útlemondás
A félelmek lehetséges okait a pszichológus a következőkben látja: „Az utazástól való félelem mögött számos pszichés működés állhat. Például az új helyek, az ismeretlen kultúrák vagy a szokásostól eltérő környezet az egyéni komfortzóna elhagyását jelentheti sokaknak, ami szorongást vagy félelmet okozhat.” Külföldi út tervezése előtt az izgatott várakozás mellett olyan félelmek is megjelenhetnek, hogy vajon mi történik váratlan helyzetekben, például, ha valaki rosszul lesz, vagy baleset következik be. A kutatás arra világított rá, hogy minél gyakrabban kalandozunk itthon vagy külföldön, annál kevésbé félünk a nem várt egészségügyi problémáktól.
A 2022-es nyári időszakban a sorozatos járattörlésektől és a reptereken uralkodó káosztól volt hangos a média. A válaszok elemzése megmutatta, hogy a járattörléstől leginkább azok tartanak, akik évente 3-5 alkalommal utaznak, míg azok legkevésbé, akik ötnél többször. Az utazás meghiúsulásától a családdal és gyerekkel útnak indulók jobban félnek az egyedül vagy partnerrel utazó csoportokhoz képest.
„Amikor elhagyjuk a komfortzónánkat, szembesülnünk kell a változással és az ismeretlennel. Általában hajlamosak vagyunk a biztonságos és megszokott környezetünket választani, mert ez a kontrollált helyzeteket jelenti. Ha mégis képesek vagyunk kilépni ebből, az számos pozitív hatással lehet a mentális egészségünkre, elősegítheti a személyes fejlődésünket, fejleszti a rugalmasságunkat és az alkalmazkodóképességünket” – mondta el Mráz Kata.
Az utazás pozitív hatásai: alkalmazkodóképesség és nyelvi magabiztosság
Mráz szerint „az idegen nyelvű kommunikációval járó bizonytalanság és a félreértések lehetősége ugyancsak félelmet kelthetnek. Előfordulhat az is, hogy korábban negatív tapasztalataink voltak, például kínos helyzetek vagy sikertelen interakciók. Ezek az emlékek bizonytalanságot idézhetnek elő, és megakadályozhatnak bennünket abban, hogy magabiztosan kommunikáljunk idegen nyelven.”
Jó hír viszont, hogy a komfortzóna elhagyása és a minél gyakoribb utazás segít erősíteni az önbizalmunkat, a magabiztosságunkat ilyen helyzetekben. A kapott eredményekből az derül ki, hogy minél gyakrabban utazik valaki, annál kevésbé tart a váratlan eseményektől, továbbá, hogy az utazás gyakoriságával nő az emberek magabiztossága a nyelvi nehézségekkel szemben.
A CHERRISK Blogon Mráz Kata olyan kérdésekre is választ ad, mint hogy miért félünk a repüléstől, vagy mi az oka annak, hogy sokan szoronganak a munkahelyi gondok miatt a vakációjuk alatt. A szakértő elmondja azt is, hogyan készüljünk fel mentálisan az utazásra, és mit tehetünk azért, hogy az valódi élmény legyen.
Borítókép: illusztráció / forrás: Shutterstock