Ezeket a festményeket érdemes megvennie, ha jó befektetést keres

Hírek Sz. H.
Itt az ősz, készülnek a galériák az aukciós szezon felpörgetésére, és már sejthető is, mely művek érhetik el a legnagyobb leütési árakat a két vezető magyar kereskedőháznál.

Persze, egy árverésen mindig adódhatnak váratlan fordulatok, de lássuk, melyek azok a művek, amelyeket garantáltan jó befektetésnek (is) tekinthetünk!

Titkos kód a 140 millió forintos becsértékű képen

A Kieselbach Galéria október 10-i árverésén az egyik szenzációnak Perlrott-Csaba Vilmos főműve ígérkezik. Az 1912 körül készült Csendélet Matisse-képpel és szoborral című kompozíció kikiáltási ára 75 millió, de a becsértéke 90 és 140 millió forint között mozog. A modern magyar festészet egyik legszebb csendélete megidézi a párizsi iskolát, Cézanne kékjeit, a Louvre antik szobrát és Perlrott mesterét, Henri Matisse-t. A csendélet bal felső sarkában látható akt-kép a „Matisse-kód”, egy titkos jelzés, amit csak Matisse fauve művészetének ismerői tudtak dekódolni: ez a fiatal párizsi művészek által bibliaként forgatott Jegyzetek a festészetről című Matisse-tanulmány mellett reprodukált Fekete és arany akt. Perlrott mestere előtt tisztelegve foglalta bele a művet a kép tárgyai közé.

Kieselbach Galéria őszi árverés

Perlrott-Csaba Vilmos egyik főműve. Fotó: Kieselbach Galéria

Szelfi 1930-ból

Vörös Géza legismertebb alkotásán, a Kalapos önarcképen is egy akt látható a háttérben, ennek kikiáltási ára 28 millió forint, de a galéria munkatársai szerint 40 és 60 millió forint közötti összegért viheti majd valaki haza. A magyar art deco egyik emblémaszerű főművén Vörös Géza úgy mutat meg mindent, hogy közben chaplines arckifejezése mögött magritte-i rejtélyeket is kereshetünk. A pesti bohém művész felvette keménykalapját és kockás felöltőjét, nyakkendőt kötött, mint később szürrealista kollégája, majd teljes utcai öltözékben beállt pózolni saját műteremlakásában. Mintha egy szelfit készítene indulás előtt.

Először, másodszor, senki többet?

Az árverés legnagyobb művészettörténeti szenzációja viszont vitathatatlanul Orbán Dezső 1910-es akt kompozíciója, az úgynevezett Kis akt. Az ára 24 millió forintról indul, és elérheti a 38 milliót is. A több mint százéves kort megélt festő örök érvényű emlékként ezt a képét magával vitte új hazájába, Ausztráliába is, amikor 1939-ben emigrált – onnan került haza a kép. Ahogy a kutatás kiderítette: az akt budapesti műteremtársát, szerelmét, a zseniális művésznőt, Lesznai Annát ábrázolja. A kép „párját”, a szintén a meztelen Lesznait megjelenítő Nagy aktot a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg.

160 millió Virág Juditéknál

Paál László egyik csúcsműve (nyitóképen) lesz a Virág Judit Galéria őszi aukciójának sztárja október 16-án. A múzeumi kvalitású Naplemente a rövid életű, de zseniális magyar művész egyik legkiemelkedőbb alkotása. A kép 1936 óta magántulajdonban van, nyolcvan éve után most először kínálkozik lehetőség arra, hogy valaki megvásárolja a gyűjteményébe – a kikiáltási ára 65 millió forint, de a becsértéke 120-160 millió forint.

Virág Judit Galéria őszi árverés

Moholy-Nagy László alkotása. Fotó: Virág Judit Galéria

Kivételes lehetőség a gyűjtőknek

Ugyancsak művészeti szenzációnak számít Moholy-Nagy László egyik jelentős művének felbukkanása. Az élete nagy részét külföldön töltő alkotó a világ egyik leghíresebb avantgárd művésze. 2016-ban Moholy-Nagy egyik képe a Sotheby’s aukcióján rekordáron, 6 millió dollárért (mai áron kb. 2,1 milliárd forintért) kelt el. A mostani aukción a Kompozíció három körrel címen szereplő alkotását Moholy-Nagy pár hónappal váratlanul bekövetkező halála előtt alkotta, a mű 20 millió forintos kikiáltási árról indul, de az 50 milliós leütési árat is elérheti.

A teljes cikk a vg.hu-n olvasható el.

A Kieselbach Galéria kiállítása október 9-ig látható, majd október 10-én, 18 órakor kezdődik az árverés a Budapest Hotel Marriott-ban.

A Virág Judit Galériában az aukciós kiállítás október 5. és 15. között megtekinthető, az árverés pedig a Kongresszusi Központban lesz október 16-án 18 órakor.

Fotók: Kieselbach Galéria, Virág Judit Galéria

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink