Akik még most indulnának nyaralni, jó, ha tudják, hogy Izland a legdrágább a vizsgált országok közül, ahol a tranzakciós illeték 4,6 százalékos, a második Törökország (3,59 százalékkal), majd dobogós még Albánia (1,31 százalékkal). A skála másik végén Bulgária áll, ahol csak 0,13 százalékot számítanak fel az ATM-es pénzfelvételkor. A sor alján „kullog” Olaszország és az Egyesült Királyság 0,23 százalékos, illetve 0,14 százalékos díjjal.
A magyarok két legkedveltebb úti célja 2023-ban Ausztria és Horvátország. Ha a magas pénzfelvételi díjakat vizsgáljuk, ezek az országok benne vannak az első 10-ben: előbbi 1,23 százalékkal, utóbbi 0,8 százalékkal. Érdemes a népszerű görög (0,78 százalék) utaknál is figyelembe venni az ATM-költségeket, jó hír viszont az olasz strandok vagy a szlovák sípályák (0,28 százalék) látogatóinak, hogy pihenésük alatt a tranzakciós díjak az alacsonyabbak közé tartoznak.

Fotó: Shutterstock
Hogyan kerülhetőek el a rejtett költségek?
Általánosságban a legjobban akkor járunk, ha bankkártyával fizetünk külföldön, ám ha mégis szükségessé válik, hogy készpénzt vegyünk fel egy ATM-ből, íme, néhány tipp:
- A legolcsóbb megoldás, ha ezt még az utazás előtt tesszük, de kerüljük a reptéri pénzváltókat, amelyek gyakran nagyon kedvezőtlen árfolyamokat alkalmaznak, és elrejtik a magas költségeket a fogyasztók elől.
- Érdemes ellenőrizni, milyen díjakat számít fel a kártyaszolgáltatónk. Bár a legtöbb engedélyezi a külföldön történő pénzfelvételt, ám ezek költséges szolgáltatások lehetnek. Ahhoz, hogy pénzt takarítsunk meg, váltsuk át a kívánt összeget még az indulás előtt, vagy vigyünk magunkkal többpénznemű kártyát, hogy érkezés után felvehessünk készpénzt. Egyes kártyák bizonyos összeghatárig ingyenes ATM-es készpénzfelvételt is kínálnak külföldön.
- A célállomásra érkezve tanácsos körülnézni. Ha több ATM is van a közelben, érdemes összehasonlítani a díjaikat, mivel a díjak bankonként eltérőek lehetnek.
- Próbáljuk meg elkerülni a hitelkártyáról történő készpénzfelvételt, mivel annak magas díjai vannak, és kamatot is fizetnünk kell utána.
- Ha van lehetőség arra, hogy a pénzfelvételkor kiválasszuk a pénznemet, az a helyi pénznem legyen.
Borítókép: illusztráció, forrás: Visa