A Média Építészeti Díja versenyét és rendezvényét idén tizennyolcadik alkalommal rendezi meg az Építészfórum csapata. A díjat a médium két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, de az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa. Ebben az évben összesen 76 épületet, 59 tervet és 29 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül egy családi ház, egy egyetemi épület, egy templom, egy rendezvényterem és egy irodaház verseng az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig négy diplomamunka és egy tervpályázatra készített pályamű mérkőzik meg egymással.
Az elbírálás első lépéseként a 2022. szeptember 16-ig nevezett alkotások közül 10-10-10 munkát választott ki a nemzetközi előzsűri épület, terv és épített környezet kategóriában, akik döntősként a közönségdíjért versenyeznek, emellett megjelölte azt az 5-5 finalistát is, akik a MÉD gála keretében prezentálhatják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt.
A közönségszavazás során november 6-án éjfélig lehet leadni a voksokat, kizárólag online formában.
Íme, egy kis ízelítő – néhány épület, amelyen érdemes elmerengeni.
Épület kategória – Közönségdíj-jelöltek
A Tengerszem felújítása (fotó: Mudri László)
tervező: Mészáros Erzsébet, Szepesi János / KAAVA, studio stisze, Objekt Tájépítész Iroda
Pécs új vásárcsarnoka (fotó: Gulyás Attila)
tervező: Getto Tamás, Sztranyák Gergely
Az Operaház felújítása (fotó: Réthey-Prikkel Tamás)
tervező: Zoboki Gábor / ZDA Zoboki Építésziroda
Parkolóház Sopronban (fotó: Bujnovszky Tamás)
tervező: Tima Zoltán, Németh Tamás / Közti
Hotel Oktogon (fotó: Koch Balázs)
tervező: Nagy Csaba, Pólus Károly, Benedek Botond, Chvalla Diána, Petró Noémi, Tímár-Major Krisztina / Archikon
Épület kategória – Finalisták
Családi ház Szentendrén (fotó: Danyi Balázs)
tervező: Valkai Csaba
Szentháromság-templom Derekegyházon (fotó: Danyi Balázs)
tervező: Váncza László, Ferenczy Kinga, Ránki Soma / Váncza Művek
Gizella Loft (fotó: Batár Zsolt)
tervező: Dobos András, Erdélyi Linda, Korényi Balázs, Gáspár Virág Anna, Barta Fruzsina / LAB5
Magtár rendezvényterem Alsóbogáton (fotó: Bujnovszky Tamás)
tervező: M. Miltényi Miklós / MM Művek
A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar új épülete (fotó: Danyi Balázs)
tervező: Bődi Imre, Frikker Zsolt / Studio Fragment