Ez lett az első, nő által rendezett, milliárdos bevételt hozó film

Hírek vg.hu
A Margot Robbie főszereplésével készült Barbie-filmet a kritikusok és a közönség is imádta, végül pedig az első olyan milliárdos bevételt hozó film lett, amit nő, Greta Gerwig rendezett.

Egy hónap kellett hozzá, hogy a Barbie lekerüljön a jegyeladási listák éléről, az első helyet pedig a Warner egy másik filmje zsebelte be. A Blue Beetle – magyar címén: Kék Bogár – a DC képregényeinek egy újabb filmes adaptációja. A szuperhősfilmnek sikerült a moziba járók nagy részét elcsábítani, azonban a Warner nem lehet teljesen boldog, mivel a jegybevétel elmaradt a várakozástól.

A heti bevételi lista második helyén természetesen a Barbie áll, ami 5 hét után még mindig képes volt 21,5 millió dollárt keresni, csak az USA-ban.

A film a premierje óta világszinten már több mint 1,2 milliárd dollárt hozott össze.

Greta Gerwig és az egyik főszereplő, Ken azaz Ryan Gossling. Fotó: AFP

Ebből 567 millió dollárt keresett a film hazai pályán, ami azt jelenti, hogy az USA idei legnagyobb bevételt hozó filmje lesz.

A jegyeladások a milliárd dolláros bevételi határt kevesebb mint két hét alatt lépték át.

Ezt az (inflációval kiigazított) jegyeladási mérföldkövet eddig mintegy ötven film érte el a mozitörténelemben. Vagyis – pénzügyi szempontból – Greta Gerwig a valaha volt legsikeresebb női filmrendezőnek tekintheti magát.

Borítókép: A rendező és a film főszereplői, forrás: AFP

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink