Extrém iszlamisták védekezhetnek szabadlábon egy amerikai bírónak köszönhetően

Hírek
Egy hónap sem telt el azóta, hogy Új-Mexikóban kiszabadítottak 11 kisgyermeket egy iszlamista csoport fogságából. Azóta bíróságra került az ügy, ahol öt muszlim gyanúsított ellen folyik eljárás gyermekrablás, gyermekbántalmazás és rituális gyilkosság vádja miatt. A vádlottakat viszont a bíró szabadlábra helyezte, mondván nem elég megalapozott bizonyíték az előzetes letartóztatáshoz.

A hónap elején megtalált gyermekeket az iszlamista társaság nemcsak fogva tartotta, hanem ki is képezte. Céljuk az volt, hogy tanáraikat, a jog embereit, valamint az általuk korruptnak vélt intézmények dolgozóit semlegesítsék majd a gyerekkatonák. Ennek jegyében kérte a vádhatóság, hogy előzetes letartóztatásban védekezhessenek a muszlimok. Ezt tagadta meg a bíró – írja a Fox News.

Holott nyomozás folyik még egy hároméves kisgyermek meggyilkolásának az ügyében is. Egy holttestet már találtak azon a területen, ahonnan a másik 11 gyereket kiszabadították, de azonosítani még nem tudták azt. A korábban kiszabadított gyerekek információi alapján a kisgyermeket rituálisan áldozták fel azért, hogy majd a másik 11-et vezethesse, ha visszatér a halálból.

Az egyik fiú elmondása alapján a kisgyermek apja ahelyett, hogy megpróbálta volna megmenteni gyermekét, a Koránból olvasott fel számára. Mindezek után ítélt úgy a bíró, hogy az öt szélsőséges iszlamista nem jelent akkora veszélyt a társadalomra, hogy ne védekezhetne szabad lábon.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink