A kormány extraprofitadó kivetéséről döntött azoknál az erőműveknél, amelyek úgynevezett kiegyenlítő szolgáltatást nyújtanak. Ezzel a kormány reményei szerint 40 milliárd forint költségvetési többletbevétel keletkezhet. Ezzel együtt „befagyasztják” a rendszerhasználati díjakat.
Az árstopok, mind az élelmiszereknél, mind az energiánál (üzemanyagot is ideértve) december 31-ig biztosan maradnak. Bár a gáz ára most csökken, ám a jelenlegi nagykereskedelmi ára is hatszor nagyobb, mint amennyiért a békeidőkben hozzá lehetett jutni, így a kormány nem módosít év végéig a jelenlegi energiahordozó árrendszerén.
A burgonya és a tojás árának szeptember 1-ei árszinten történő befagyasztása alapvetően nem okoz problémát a piacon, ám a kormány arról is döntött, hogy a korábbi árstoppal érintett termékek értékesítéséből származó kiesést a kormányzat a kistelepüléseken működő boltoknál kompenzálja. A kereskedelmi cégek ugyanakkor nem számíthatnak támogatásra. További élelmiszereknél nem várható árstop.
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a jelenlegi inflációs környezet más, mint a kilencvenes években volt. Akkor a magas infláció egyben jelentősen növelte az áfabevételeket és többletet hozott az államkasszába. Jelenleg azonban 1200-1500 milliárd forinttal nőtt az állami kiadás és ez sajnos többletkiadást jelent a bevételekhez képest.