Évtizedes falusi problémára találtak megoldást

Hírek MTI / Figyelo.hu

A Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt – jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Mintegy 5,6 milliárd forint támogatást fizetnek ki a következő hetekben, hónapokban az alapvető élelmiszereket és vegyiárukat árusító új boltok nyitására.

A nyertes pályázók listáját pénteken teszik közzé a kormany.hu oldalon.

Gyopáros Alpár példaként említette a Győr-Moson-Sopron megyei Maglócát, ahol 18 évvel ezelőtt zárt be a kisbolt, és a helyieknek reményük sem volt arra, hogy új bolt nyisson.

A kormánybiztos közölte, egy pályázó négy különböző tevékenységre pályázhatott. Pályázni lehetett

  • ingatlanvásárlásra maximum 5 millió forintig,
  • ingatlanfelújításra maximum 50 millió forintig,
  • eszközbeszerzésre,
  • valamint munkabértámogatást is lehetett igényelni.
  • A nyertes pályázók öt évig jogosultak munkabértámogatás igénylésére.

Kifejezetten támogatták azt is, hogy az adott kisbolt kvázi közösségi térként is funkcionáljon.

Vény nélkül kapható gyógyszereket is lehet majd bennük vásárolni

– tette hozzá a kormánybiztos.

Közölte, az üzletek több mint 90 százaléka ezeket a többletfunkciókat bevállalta.

(Borítókép: Magyar Nemzet/Havran Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink