Évről évre egyre több pénz marad a kisgyermekes családoknál

Hírek
288 milliárd forint – ennyi maradt a magyar családoknál 2017-ben, a családi adókedvezményeknek köszönhetően. Ez 23,5 milliárd forinttal több, mint 2016-ban.

2010-hez hasonlítva pedig az összeg több mint húszszorosára nőtt, a szocialista-liberális kormány adórendszere ugyanis összesen 12 milliárd forintot fordított családi adókedvezményre 8 évvel ezelőtt.

262 ezer forint adót spóroltak a magyar családok

2017-ben átlagosan 262 ezer forint adót spóroltak a magyar családok. „Idén, 2017-hez hasonlóan, a kétgyermekesek adókedvezménye emelkedett, amely jövőre ugyancsak tovább nő” – mondta Bajusz Dániel adójogász.

Jövőre – az elfogadott törvény értelmében – a kétgyermekes családok adókedvezménye tovább nő, 20 ezer forintra gyermekenként – nyilatkozta Bajusz Dániel az M1 Summa című magazinjában.

Bajusz Dániel hangsúlyozta, az adókedvezmény összege függ a családban élő, úgynevezett eltartottak számától is. „Ha a gyermek egyetemre megy, vagyis hallgatói jogviszonyt létesít, és nincs három hónapon keresztül jövedelemadó-köteles jövedelme, akkor úgynevezett eltartottá válik” – közölte az adójogász.

„Ez azt jelenti, hogy a gyerekszámba beleszámít a gyermek, vagyis, ha kisebb testvére van, akkor az utána igénybe vehető családi pótlék és családi adókedvezmény összege nő” – fűzte hozzá.

Közösen is lehet érvényesíteni a kedvezményt

A legfrissebb személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint majd minden negyedik magánszemély csökkentette adóját a családi adóengedménnyel. A kedvezményt bizonyos esetekben meg is lehet osztani, illetve közösen is lehet érvényesíteni – emelte ki Bajusz Dániel.

Közös érvényesítés több jogosult esetén van, a két szülő egymás között tetszés szerinti arányban, év során is feloszthatja a családi adókedvezményt. A megosztás akkor merül fel, amikor egy jogosult van, ő is megoszthatja a családi adókedvezményt a vele közös háztartásban élő, egyébként nem jogosult házastárssal, élettárssal. Ezt viszont csak egy összegben, a bevallással egyidejűleg lehet érvényesíteni – húzta alá a szakértő.

Szappanbuborék-fújó bemutató a Margitszigeten (Fotó: MTI/Mónus Márton)

A keresetek is töretlenül növekednek

Az előzetes számítások szerint a kormány 2011 és 2019 között mintegy 2250 milliárd forintot hagy a családoknál adó-, illetve járulékkedvezmény formájában. A tervek szerint 2018-ban a megtakarítás összege meghaladhatja a 310 milliárd forintot.

Ez, Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese szerint többek között annak köszönhető, hogy a 2016 óta folyamatosan emelkedő kétgyermekes kedvezmény mellett a keresetek is töretlenül növekednek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) augusztus 22-én megjelent adatai szerint 2018 júniusában a bruttó átlagkereset 329 600 forint, az átlagos nettó kereset pedig 219 200 forint volt, családi kedvezmény nélkül. A családi kedvezményt is figyelembe véve a nettó átlagkereset ugyanakkor 227 700 forintra becsülhető, a KSH augusztusi kimutatása szerint.

Borítókép: MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink