Év végéig befagyasztja az árait a SPAR

Hírek figyelő.hu
Fontos döntést hozott a cég, a szeptember végi szinten rögzítette az árakat a boltjaiban.

A bolt közleményében rögtön pontosította, mire gondol. A kijelentés ugyanis arra vonatkozik, hogy a SPAR újabb három hónappal meghosszabbítja az Árstop Extra promócióját, és így

az év végéig háromszáz termék ára a 2023. szeptember 30-án érvényes árszinten marad.

Az üzletlánc emlékeztetett rá: kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy 2023. december 31-ig húsz termékcsoportban, heti szinten 15 százalékos engedményt alkalmazzanak. Ezt hívjuk kötelező akciózásnak. A SPAR azonban – a többi bolthoz hasonlóan – kibővítette a lehetséges kedvezmények körét, és számos árucikk esetében akár 20-40 százalékos árengedményt is kínált.

Amiben viszont a cég többet kínál a fogyasztóknak, az az, hogy az akciós stratégiájának részeként bevezetett Árstop Extra promóció keretein belül 2023. május 31-től háromszáz termék árát rögzítette. Most pedig meghozta a döntést, hogy a törvényi kötelezettségen túlmenően a vásárlók érdekében – különös tekintettel a karácsonyi ünnepi bevásárlásokra – a befagyasztott árak október 1-jétől egészen december 31-ig biztosan maradnak, méghozzá a szeptember 30-án érvényes árszinten.

Az áruházlánc végül azt is megjegyezte, hogy a SPAR szupermarketekben összességében több mint 900, az Interspar hipermarketekben pedig több mint ezer akciós ajánlattal várja vásárlóit október 1-jétől.

Borítókép: illusztráció, forrás: Balogh Zoltán/MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink