A KMKF meggyőződése, hogy ez a kezdeményezés nemzeti ügy, több pártpolitikai kérdésnél. Fontosnak tartja annak az egymillió aláírásnak az összegyűjtését, amely révén az Európai Uniónak érdemben is foglalkoznia kell az őshonos kisebbségek kérdésével, a Kárpát-medencei magyarokra nézve is fontos jogszabályt kell alkotnia – olvasható a zárónyilatkozatban.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az autonómia a Kárpát-medencében élő őshonos közösségeink legitim igénye, és éppen a különböző autonómiaformák megvalósítása erősítheti meg térségünk stabilitását.
A KMKF üdvözli, hogy ütemesen folyik a nemzet közjogi újraegyesítése, hogy letette az esküt az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár is.
A záródokumentum számba veszi a határon túli magyar nemzetrészeket érintő jogsértéseket, és szolidaritást vállal az oktatási intézményei megmaradásáért küzdő, hosszú hagyományokra visszatekintő anyanyelvű oktatási rendszeréhez ragaszkodó kárpátaljai magyarsággal. Elítélik azokat a törvényalkotási törekvéseket, amelyek az ukrajnai és európai normák durva megsértésével helyenként megfosztani akarják a kisebbségeket oktatási és nyelvhasználati jogaiktól, máshol pedig szűkítik a már meglévő kisebbségi jogokat. Szintén elítéli azokat a szélsőségesen nacionalista ukrajnai megnyilvánulásokat és magyarellenes propagandát, amelyek a nemzetiségi ellentétek szítását és a kisebbségi lakosság megfélemlítését célozzák.
Felkéri a magyar kormányt, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel a Kárpát-medencei magyarság oktatási jogainak védelmében.
A KMKF figyelemmel követi a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Iskola újraalapítását biztosító, a román parlament által elfogadott törvényt.
Továbbra is aggasztónak tartják az erdélyi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását, a korábban jogerősen visszaszolgáltatott ingatlanok tulajdonjogának megkérdőjelezését. Fontosnak tartják a folyamat újraindítását, ennek elmaradása esetén nemzetközi fellépést tartanak szükségesnek az ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat újraindítása érdekében. A KMKF felkéri Románia kormányát arra, hogy tegyen eleget az ország által vállalt nemzetközi kötelezettségeknek, ne korlátozza a magyar közösség szimbólum- és anyanyelvhasználatát. A KMKF aggodalmát fejezi ki a Romániában egyre gyakrabban fellelhető kisebbségellenes hangulatkeltés miatt, és elítéli, hogy bármilyen ürüggyel magyarellenes hangulatot lehet szítani.
Szorgalmazzák, hogy a szlovákiai magyar oktatás biztosítása érdekében a szlovák fél nyújtson garanciákat a jelenlegi magyar tannyelvű intézményrendszer megtartására.
Borítófotó: A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium védelmében szervezett tüntetés a város prefektusi hivatala előtt 2017. szeptember 6-án. (MTI Fotó: Boda L. Gergely)