Európai támogatás GMO-ügyben

Hírek
Tizenegy tagállam támogatta az Európa Szója Nyilatkozat aláírására vonatkozó német-magyar közös kezdeményezést a Mezőgazdasági és Halászati Tanács luxemburgi ülésén. A nyilatkozat aláírására az uniós mezőgazdasági miniszterek soron következő, július 17-i Tanácsülésével egy időben kerül majd sor a Brüsszeli Magyar Állandó Képviseleten.

Az ülésen a magyar delegációt vezető Tóth Katalin helyettes államtitkár kiemelte: GMO-mentességünk Alaptörvénybe foglalása alapján a kormány kifejezett célja, hogy közép- és hosszútávon mindent megtegyen az import takarmányszója-függőség csökkentése érdekében. Emellett Magyarország elkötelezett a kiváló minőségű, GMO-mentes fehérjével történő ellátás megvalósítása mellett, amely a piac és a fenntartható mezőgazdaság követelményeihez igazodik, és eközben figyelembe veszi a fogyasztók nem génmódosított szójából és szójafehérjéből készült élelmiszerek iránti növekvő keresletét is.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2015 januárjában hirdette meg a „Szövetség a GMO-mentes Európáért” kezdeményezést, amelynek jelentős mérföldköve lesz az Európa Szója Nyilatkozat aláírása. Kiemelkedő sikernek tekinthető, hogy a nyilatkozatot az előterjesztő Németország és Magyarország mellett Ausztria, Lengyelország, Szlovénia, Szlovákia, Franciaország, Románia, Görögország, Belgium, Horvátország, Finnország és Luxemburg is támogatásáról biztosította a tanácsülésen.

A magyar agrárminiszter erőfeszítései mellett a GMO-mentesség érdekében civil szerveződés is alakult Magyarországon 2015. július 22-én, GMO-mentes Magyarországért Egyesület névvel. Mégpedig azzal a szándékkal, hogy tevőlegesen részt vegyen annak az elképzelésnek a megvalósításában, amely Magyarországon a GMO-mentes élelmiszerlánc minél teljesebb megvalósítását tűzi ki célul. Az egyesület alapítói is nagyra értékelik az évek óta tartó kormányzati erőfeszítéseket, amelyek az Európai Unió GMO-ra vonatkozó jogszabályi változásait eredményezték.

Az egyesület által képviselt ágazati szereplők felölelik az élelmiszerlánc teljes termékpályáját, a növénytermesztéstől kezdve, az állattenyésztésen és takarmányozáson, az élelmiszer feldolgozó iparon át, egészen az értékesítésig. Velük Magyarország a GMO-mentes tej, tojás és hús előállításához szükséges feltételek megteremtésére vállalkozik. Ez komoly piaci előnyöket jelenthet majd a hazai termelők számára, mivel a hús, a tej és a tojás, valamint a belőlük készült élelmiszeripari termékek a táplálkozás alapját képezik. Elsődleges célkitűzés a tej, majd a tojás és a hús termelésnél kívánatos GMO-mentes termelés minél szélesebb körű elterjesztése, a teljes termékpályán.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink