Ha ennyi jó hír érkezik, nem lenne ideje annak, hogy az ECB fékezze monetáris élénkítési programját, vagyis azt, hogy kötvények vásárlásával élénkítse az eurózóna gazdaságát? Egyelőre nem – vélik elemzők. A központi bank mandátuma enyhén 2 százalék alatti inflációt ír elő középtávon. A jelenlegi montáris politika, a kockázatokat is figyelembe véve, megfelelőnek látszik ennek eléréséhez.
Néhány európai nagykutya azonban nem ért egyet ezzel. Így például Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter arra szólította fel az EKB-t, hogy kövesse az amerikai jegybank, a Federal Reserve példáját, és fogja vissza a monetáris élénkítést. Draghi is elismeri, hogy a növekedési számok biztatóak, viszont az infláció alacsony. Ez elvben lehetővé is tenné, hogy változtasson monetáris politikáján a jegybank.
A gond viszont az, hogy az alacsony infláció hátterében a volatilis változásra hajlamos energiárak vannak. Ezeken, a gyors árváltozásra hajlamos tételeken – ilyenek még az élelmiszerárak például – a jegybankok általában “keresztülnéznek”, nem veszik őket figyelembe monetáris politikájuk alakításakor. Az ezek figyelembe vétele nélkül számnolt maginfláció ugyanakkor jócskán az ECB célkitűzése alatt van. Ez viszont azt jelenti, hogy maradhat a monetáris lazaság, a központi bank a pénzmennyiség növelésével nem gerjeszt inflációt. Az eurózóna még mindig a válság utáni kilábalás időszakában van. Ha teljes gőzzel üzemelne a valutaövezet gazdasága, akkor ennek jelei látszanának a maginflációban is. Ha pörög a gazdaság, nő az igény a munkaerő iránt, emelkednek a bérek, emelkedik a fogyasztás, a kereskedők így érvényesíthetik áremelési törekvéseiket.
Az ECB azért is kivár, mert nem akarja megismételni azt a hibát, amelyet 2011-ben elkövetett, akkor kétszer is kamatot emelt, s megfojtotta ezzel a válság után még csak csírájában létező kilábalást. Draghi meg is jegyezte csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy abban az időszakban az infláció ugyan a cél felett volt, de nem tartósan. Most alacsonyabb az infláció, így szigorítani a monetáris politikát még nagyobb hiba volna.
A laza monetáris politika mellett szólnak globális érvek is. A világgazdaság relatíve jó állapotban lévőnek látszik, azonban jelentős politikai kockázatok is vannak. Ilyen helyzetben általában indokolt a laza monetáris politika: biztosítani kell a befektetőket arról, hogy rendelkezésükre áll a szükséges likviditás. Ilyen politikai kockázat például az észak-koreai – amerikai kardcsörtetés, a szíriai válság. Bizonytalan továbbá, hogy Trump elnök valóban megvalósítja-e a kampánya során ígért protekcionista intézkedéseket. Bizonytalanságot hoz az eurózónán belül a francia választás is. Emmanuel Macron a közvéleménykutatások szerint befutónak tűnik, de láttunk már arra példát – az amerikai választásoknál -, hogy a felmérések nem bizonyultak helytállónak. Így Franciaország, az eurózóna második legnagyobb gazdasága esetében is számolni kell azzal a forgatókönyvvel, hogy az EU és euró ellenes Marine Le Pen lesz a befutó az elnökválasztáson. Ha ez a szcenárió valósul meg, akkor jelentősen romolhat a befektetői bizalom.
