Az 1990-es és a 2000-es években joggal nevezték Németországot Európa beteg emberének. A két országrész újraegyesítésének gigantikus költségei magas adókhoz vezettek, a munkaerőpiac rideg és szabályozott volt, ráadásul a globalizáció sorra vitte el a munkahelyeket.
Ma a német gazdaság egészségesnek tűnik, a hagyományos Európa számára utolérhetetlennek. A GDP tavaly 2,5 százalékkal nőtt, a kereskedelmi többletet hozó export 8 százalékkal száguldott. A munkanélküliségi ráta az újraegyesítés óta rekord alacsony szintre, 3,7 százalékra süllyedt.
Az impozáns számok mögött azonban kiábrándító valóság sejlik fel. A német gazdaság termelékenységi válsággal küzd. A német export gerince, a nagy, multinacionális feldolgozóipari cégek, az autóipari vállalatok termelékenysége továbbra is jó egészségnek örvend. A vállalkozások többsége, a legtöbb embernek munkát adó kis- és középvállalatok esetében azonban komoly lemaradás kezd mutatkozni.
A 250 embernél többet foglalkoztató feldolgozóipari cégek termelékenysége éves átlagban 5 százalékkal emelkedett a 2009-2014-es időszakban az OECD statisztikái szerint. A kisebb cégeknél ez a ráta aznban mindössze 2 százalék. A szolgáltató szektorban még ennél is kiábrándítóbb a helyzet. A nagyvállalatok termelékenysége 0,1 százalékkal, a kisebbeké 0,4 százalékkal romlik évente.
A 2003 és 2005 között meghozott munkaerőpiaci intézkedések oda vezettek, hogy a német cégek szívesebben kölcsönöznek munkaerőt, mintsem a meglévő állomány hatékonyságát javítanák. Elterjedtté vált a részmunkaidős foglalkoztatás is, különösen a szolgáltató szektorban. Az alacsony képzettségű munkaerő nagy részét a 2003-2005-ös reformok kiszorították korábbi állásaikból, őket a szolgáltató szektor szívta fel – többnyire részmunkaidős, határozott idejű szerződésekkel.
Ez azonban csak részben ad magyarázatot a német termelékenységi problémára. Az OECD szerint a termelékenység növekedési ütemének különbsége is egyre szélesedik a vállalkozások körében. A leghatékonyabb szolgáltató cégek napjainkban átlagosan 20 százalékkal javítják termelékenységüket a 2006-os szinthez képest. A szolgáltató szektor vállalkozásainak 95 százaléka azonban 20 százalékkal rosszabb hatékonysággal üzemel. Probléma az is, hogy a szektor nem hazai pályán, nem Németországban fektet be, hanem külföldön terjeszkedik. Így a hatékonyan működő cégek nem tudják magukkal húzni a kevésbé hatékony vállalkozásokat, vagy azok munkaerejét.
A német vállalati szektor megtakarításai (nem számolva a pénzügyi szektort) az elmúlt 20 évben stabilan növekedtek – az IMF statisztikái szerint -, ugyanakkor a beruházások GDP arányos rátája hazai pályán stagnált. Az IMF elemzése szerint a munka termelékenységét meghatározó tényezők közül a tőkebefektetések sokkal kisebb szerepet játszanak Németországban, mint a világ bármelyik más fejlett gazdaságában. A német cégek így – beruházások híján – a rendelkezésükre álló, már meglévő forrásokból próbálják meg a legjobbat kihozni.
Németországnak a vállalati beruházások megugrására lenne szüksége. Így például a jelenleginél sokkal jobban kéne ösztönözni a startup kultúrát, ami hagyományosan az innovációk, a termelékenységnövekedés legjobb forrásai. A német üzleti életben a kreativitás alacsony szinten van, és egyre süllyed – jegyzi meg a The Wall Street Journal szerkesztőségi cikke. Ennek bürokratikus akadályai is vannak. Napjainkban Németországban céget alapítani több papírmunkát igényel, mint a fejlett országok legtöbbjében.
Ma a német kkv-k saját bevételeikből növekednek, felhalmozzák azt, hogy abból finanszírozzák jövőben beruházásaikat. Ha meglennének a megfelelő hitelcsatornák, ez a beruházási ciklus felgyorsulhatna, kevesebb megtakarításra kényszerülnének. Ezáltal javulhatna termelékenységük, felgyorsulhatna a gazdasági növekedés. Az állami bankok legalább részbeni privatizációja is lökést adhatna ennek, a jelenleginél sokkal nagyobb körben lenne szükség a vállalkozó-kockázati tőkére.
A német kormány és a politikai élet azonban továbbra is a kormányzati beruházásokban hisz. Berlinben azt gondolják, hogy ha a kormány többet költ autópályákra, hidakra, vasutakra és nagysebességű internet hálózatokra, akkor Németország visszanyerheti elveszett termelékenységi előnyét. Nincs azonban olyan érv, amely bebizonyítaná, hogy a német kormány hatékonyabban lenne képes beruházni, mint a magáncégek. Hab a tortán, hogy Berlin meg sem engedheti magának a nagy állami beruházások költségeit, ugyanis túlságosan sokat költ jóléti kiadásokra.
Az egyik legbefolyásosabb német gazdaságkutató, az Ifo nemrég publikált elemzése szerint az országban a jóléti kiadások a költségvetés körülbelül felét emésztik fel, ami nagyobb arány, mint a skandináv államokban. Ha a berlini kormány az állami beruházásokkal akar hatékonyságot javítani a magánszektorban, tévúton jár. Ez költségvetési hiányhoz, kevéssé hatékony beruházásokhoz és lassuló növekedéshez vezet. Az állam egyetlen hatékony intézkedése ebben a helyzetben az adócsökkentés lenne, ami lehetővé tenné a magánszektornak, hogy levegőhöz jusson, megszabadítaná attól, hogy a szociális kiadásokat kelljen finanszíroznia és végre elkezdhetné élénkíteni beruháhási tevékenységét.
