Erkölcsileg és politikailag is megsemmisült a Jobbik 2018-ban

Hírek
2018 egyik legnagyobb vesztese a Jobbik lett – így értékelte a párt idei évét Deák Dániel az Origonak. A Figyelő főmunkatársa kiemelte, a párt vesztét egyértelműen Vona Gábor elhibázott és csupán kommunikációs trükknek számító cukiságkampánya eredményezte. Deák szerint az antiszemita és rasszista megnyilvánulások ellenére a balliberális oldal továbbra is nyitott az együttműködésre a Jobbikkal, így ha az EP-választáson nem is, az önkormányzati választáson mindenképpen arra kell felkészülni, hogy összehangolják a jelöltállítást.

A Jobbik szenvedte el a legnagyobb vereséget a tavaszi országgyűlési választáson, hiszen a kampány során a magát kormányváltó erőnek beállító párt arányaiban még a 2014-es eredményénél is rosszabbul szerepelt – mondta Deák Dániel az Origonak a párt idei évéről. A politológus szerint jól mutatja, hogy a jobbikosok mennyire elhitték a saját narratívájukat, hogy Vona Gábor a kampány utolsó napjaiban is elsöprő Jobbik győzelmet vizionált, sőt a magas választási részvétel láttán április 8-án is reménykedett a sikerben. Nem véletlen, hogy a csúfos eredményt követően a párt gyakorlatilag összeomlott, szinte az összes országosan ismert és népszerű politikusuk otthagyta a pártot.

Kiemelte: a néppártosodással nem a jobbközép irányába mozdultak el a jobbikosok, hanem rögtön a jobbközepet kikerülve a balliberális tábornak szerettek volna udvarolni. Ennek volt a jele például az is, hogy Vona Gábor a baloldali filozófussal, Heller Ágnessel közösen beszélgetett, és megjelent a Spinoza Házban is. Ez a természetellenes és hirtelen fordulat akkora hitelesség vesztést eredményezett, hogy a remélt növekedés helyett pillanatok alatt beesett a Jobbik támogatottsága.

Beszélt arról is az Origonak, hogy a Jobbik nem csak politikailag, hanem erkölcsileg is megsemmisült, miután a párt vezetése lényegében eladta magát Simicska Lajosnak, önálló politika képviselete helyett a milliárdos oligarcha bábjává tették magukat. A politikában ugyanakkor semmi sem marad következmények nélkül, így a választók megbüntették az identitását vesztett és a nemzeti oldaltól mára teljesen eltávolodott pártot – mondta Deák Dániel.

Hozzátette, tovább rombolja a Jobbikot a cukiságkampány egyre látványosabb szétesése, a Szávay-féle megnyilatkozások pedig mindenki számára egyértelművé teszik, hogy a balliberális oldal irányába tett gesztusok csupán kommunikációs trükkök, a párt ugyanazokból a politikusokból áll, akikre még ma is jellemző az antiszemitizmus és rasszizmus.

Botránypolitizálásba menekült a Jobbik

Miután az identitását vesztett párt érdemi mondanivaló és országosan is ismert politikus nélkül maradt, nincs más út számukra, mint a Juhász Péter által meghonosított politikai kommunikáció, a botránypolitizálás átvétele. Míg korábban csak egy-egy elszigetelt esetként felbukkanó, a politikai paletta margóján lévő politikusokra volt jellemző az ilyen viselkedés, addig mára párthovatartozástól függetlenül szinte minden ellenzéki formációra jellemzővé vált a botránypolitizálás, így a Jobbikra is.

A pártban legjobban talán Jakab Péter, a Jobbik szóvivője éli magát bele szerepébe, ő már hónapok óta elszabadult hajóágyúként rombolja pártja így is igen alacsony támogatottságát. Jakab egy személyben testesíti meg a kormányzásra képtelen ellenzéket, amelyet víziók és az Európát érő kihívásokra adott válaszok híján kizárólag az Orbán-gyűlölet éltet – mondta Deák Dániel.

Ez az újszerű jelenség azt mutatja, a Jobbik szellemi holdudvar nélkül maradt. Azután, hogy a párt kutató cégeként funkcionáló Iránytű Intézet megszűnt, teljesen eltűnt a stratégiaalkotó képességük.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink