Eredményes volt a Mesterséges Intelligencia Kihívás

Hírek

A Digitális Jólét Program a digitális ökoszisztéma egészét érintő összehangolt kormányzati programként a következő években minden releváns területen hozzá kíván járulni ahhoz, hogy Magyarország minél felkészültebb legyen az elkerülhetetlen és egyre gyorsuló digitális átalakulásra. A Digitális Jólét Program fontos eleme a Mesterséges Intelligencia Koalíció, amelynek missziója, hogy Magyarország állampolgárai, a magyar vállalkozások és a magyar közigazgatás ágazatai felkészüljenek a mesterséges intelligencia jelentette változásokra, és használhassák annak előnyeit.

E cél eléréséhez elengedhetetlen a társadalom edukálása, amit nem lehet elég fiatal korban elkezdeni,

ezért a Digitális Jólét Nonprofit Kft. 2022. február 7. és március 15. közötti időszakra Mesterséges Intelligencia Kihívás versenyt hirdetett meg a magyarországi székhelyű középfokú nevelés-oktatást folytató intézmények nappali rendszerű oktatásban, felnőttoktatásban részt vevő tanulói, a felnőttképzésben részt vevő személyek és pedagógusaik/oktatóik számára. Az esemény fővédnöke Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter volt.

Az önkéntes versenyre 100 iskola regisztrált, ahová összesen közel 60 ezer gyerek jár.

A meghirdetett Mesterséges Intelligencia Kihívást több mint 6 ezer diák és oktató teljesítette. A versenykiírás szerint az a 12 iskola részesült díjazásban, ahol a legnagyobb arányban és a leggyorsabban végzeték el a kurzust. A versenyben résztvevő intézmények közül volt olyan, ahol közel 100%-os arányban vettek részt a versenyben.

Ez a kiemelkedő aktivitás nem csak az iskoláknak hozott sikert, hanem hozzájárult ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia által nyújtott lehetőségek a közoktatás szereplői között is ismertek legyenek. A Z generáció (jellemzően 2000 és 2010 között születtek) és az őket követők már beleszülettek a digitális technológiák világába. Számukra elképzelhetetlen az élet internet, digitális és kommunikációs eszközök nélkül. A bárki számára elérhető ismeretterjesztő anyag a technológiai kérdések mellett etikai, jogi és erkölcsi szempontról is beszélt a mesterséges intelligenciával összefüggésben, felkészítve a versenyben résztvevőket arra, hogyan fordítsák előnyükre a technológiában rejlő lehetőségeket.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Dr. Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a versenynek köszönhetően a 12 nyertes intézmény diákjai már a tanulmányaik alatt megismerkedhetnek, kipróbálhatják, sőt elsajátíthatják a legmodernebb technológiákhoz kapcsolódó alap tudást, ami, ha úgy adódik a munkavállalási esélyükön javíthat. A csúcstechnológiás eszközök nem csak azokat szolgálhatják ki, akik megnyerték azokat az intézményeik számára, hanem az utánuk következő tanulókat is.

Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a szakmák tanulása mellett egyre nagyobb szerepet kap a különböző készségek, kompetenciák elsajátítása. Mint mondta, újabb és újabb technológiák jelennek meg a különböző vállalatoknál, és ezekhez értő szakemberekre van szükség a gazdaságban.

A nyertes köznevelési és szakképzést végző intézményeket bruttó 1 millió forint értékben tárgynyereményekkel jutalmazták.

A nyertesek számukra tetsző csomagot állíthatnak össze informatikai eszközökből (android alapú miniszámítógép + perifériák; 3D nyomtató; bluetooth hangszóró; digitalizáló tábla; Full HD webkamera; hordozható dokumentumkamera; mikrokontroller készlet; mikrokontroller robotika készlet; oktatási célú kamerás drón; robotika oktatási építőkészlet; robotkészlet; sportkamera; tabletek, wifi-router; illetve a tantervi követelmények teljesítését támogató licencek beszerzése fenntartójukkal történt egyeztetést követően).

Ezek is érdekelhetnek

További híreink