Erdély a vallásszabadság szülőföldje

Hírek
A világon elsőként mondta ki 450 évvel ezelőtt a tordai országgyűlés a vallás- és lelkiiismereti szabadságot, ekkor intézményesült a reformáció legfiatalabb ágaként a Magyar Unitárius Egyház. 
Az évforduló alkalmából az unitáriusok 2018-at a vallásszabadság évének nyilvánították, és azzal a kéréssel fordulnak a magyar Országgyűléshez, Románia parlamentjéhez és az Európai Parlamenthez, hogy nyilvánítsák január 13-át a vallásszabadság napjává.  Az egyház elöljárói kolozsvári sajtótájékoztatójukon arra emlékeztettek, hogy 1568. január 6-án kezdődött és január 13-ig tartott Erdélyben a tordai országgyűlés, amely kimondta négy vallás – a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius vallás – szabadságát és egyenjogúságát.
 
Erdély- és világszerte számos rendezvényt szerveznek. Szombaton a tordai főtéri római katolikus templomban az erdélyi történelmi egyházakkal együttműködve tartanak hálaadó ünnepséget, melynek keretében a templomkertben felavatják a vallásszabadság emlékművét. A rendezvényen jelen lesz Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Victor Opaschi román egyházügyi államtitkár, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és a különböző egyházak főpásztorai is.
 
A vallásszabadság törvénye Erdély egyik legértékesebb szellemi kincse – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. Kovács István, az egyház közügyigazgatója, sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész szerint az 1568-as tordai országgyűlés szellemi vonatkozásban olyan korszakalkotó momentum volt, melynek eredményeként megváltozott az emberiség sorsa, a vallásszabadság kinyilvánítása volt a gyökere mindannak, amit ma a nyugati civilizációban demokráciának nevezünk. Ezt ország világ előtt tudatosítani kell – hangzott el a kolozsvári sajtótájékoztatón. 
 
A hétvégi hálaadó ünnepséget egész évben rendezvények sora követi, például márciusban Budapesten, az Országházban, illetve a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben is megemlékeznek az eseményről, mely a román görög katolikus és ortodox egyház számára is biztosította a szabad vallásgyakorlási lehetőséget. Az emlékév decemberben ünnepi zsinattal zárul. 
 
Borítókép: illusztráció, a székelyföldi backamadarasi unitárius templom

Ezek is érdekelhetnek

További híreink