Ennyit kell spórolni egy átlagos budapesti házért

Hírek Figyelo.hu

Szeptemberben 334 464 forint volt a bruttó mediánbér, míg a bruttó átlagfizetés 428 054 forintot tett ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint. A Bank360 kiszámolta, hány évig kell dolgozni, hogy a fizetésünkből meg lehessen venni egy saját lakást.

A munkavállalók teljes körében bruttó 334 464 forintos összeget tett ki a mediánbér, vagyis nettó 222 418 forintot keresett az a dolgozó, akinél ugyanannyi munkavállaló keres többet, mint amennyi kevesebbet – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett adataiból.

A Bank360 megnézte, hány évig kell a nettó 222 420 forintos mediánbér teljes összegét félretenni ahhoz, hogy saját házat lehessen belőle vásárolni Budapesten vagy a falvakban. A számításban az ingatlanokra vonatkozó négyzetméterár a KSH legutóbbi, 2021. második negyedévére vonatkozó adatokat tükrözi.

Az átlagos négyzetméterár 675 ezer forint volt a fővárosban idén április-júniusban, szemben a járvány előtti negyedév 645 ezer forintos átlagos értékével.

Emiatt a mediánbért is tovább, 25 évig és 4 hónapig kellene félretenni egy 100 négyzetméteres ház esetében, amelyért átlagosan már 67,5 millió forintot kérnek.

A használt ingatlanok átlagos négyzetméterára 2021. második negyedévében 92 ezer volt a községekben. Ennél alacsonyabb négyzetméterár utoljára 2018. végén jellemezte a falvak lakáspiacát, így egy 100 négyzetméteres ház átlagosan 9,2 millió forintba kerül, amelyre már 3 év és 5 hónap alatt összejön a tőke az átlagbért alapul véve.

Vagyis jóval kevesebb ideig kell várni egy községben a ház megvételére, mint Budapesten.

A falvakban ingatlant vásárlók helyzetét tovább könnyíti, hogy az Otthonfelújítási támogatást fel lehet használni a rosszabb minőségű házak modernizálására. Ez akár további hárommillió forintot jelenthet. A támogatás utófinanszírozású, a felújítások költségének megelőlegezéséhez viszont felvehető a kedvezményes otthonfelújítási hitel.

Az igazi lakáspiaci áremelkedés az új lakásoknál látszik. Idén április-májusban már 866 ezer forintos átlagos négyzetméterárral kalkulálhatott egy budapesti új házat kereső, vagyis

egy 100 négyzetméteres új házat 86,6 millió forintért lehetett megvenni. Ehhez nem kevesebb, mint 32 évig és 5 hónapig kell megspórolni az átlagbért.

Bár egy új ház a községekben is magasabb értéken forog a használt lakásokhoz képest, a járvány alatt tapasztalt árnövekedés kifulladt, és markáns csökkenés következett be.

A második negyedéves 396 ezer forintos átlagos négyzetméterár ugyanis megint a válság előtti értékeket mutatja, noha január-márciusban, csupán egy negyedévvel előtte még 511 ezer forintot tett ki az átlagos négyzetméterár a községekben. A jókora árcsökkenés miatt így 14 évig és 10 hónapig kell félretenni az átlagosan 39,6 millió forintba kerülő 100 négyzetméteres új házra a községekben.

Itt a legélhetőbb magyar városok rangsora

(Borítókép: Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink