Emlékezés egy Szovjetunióba hurcolt politikai fogoly fiaként

Hírek
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról szóló határozati javaslatot 2012. május 21-én fogadta el a Magyar Országgyűlés. Menczer Erzsébet előterjesztésére 330 képviselő igennel, 9 nemmel szavazott, egy pedig tartózkodott. Az emlékezés napjául november 25-ét választották, mivel 1953-ban ekkor érkezett haza a túlélők első 1500 fős csoportja.  

A hadifoglyok és internáltak elhurcolása 1944 őszén kezdődött. Az internáltak zöme német származású volt, de elég indokot szolgáltatott a szovjet politikai szerveknek, ha valaki német hangzású nevet viselt. A Don mellett 1943-ban hadifogságba esettekkel ellentétben civileket, köztük számos fiatal lányt és asszonyt deportáltak málenkíj robotra. A világháborút követően, a mintegy 800 ezer Kárpát-medencei magyarból, koholt vádak alapján, sokakat 25 évre száműztek a Gulagra.

Kényszermunkatáborba már 1944-et megelőzően is elhurcoltak foglyokat, de ők mindannyian illegális kommunisták volta. A mai Magyarország területéről begyűjtött áldozatok száma 150-170 ezer.

A politikai elítélteket 1949-től külön táborban dolgoztatták, az ott őrzött 85 ezerből 5-6 ezren élték meg a szabadulást. Helyzetük hazatérésük után sem lett sokkal könnyebb, ugyanis hallgatási fogadalomra kényszerítették őket, hogy ne számolhassanak be a szovjetunióbeli való élet sanyarú voltáról.

Kevesebb szó esik az 1956-os forradalom és szabadságharc miatt Szovjetunióba hurcoltakról. A szerencsésebbek Ukrajnáig jutottak, szerencsétlenebb sorú társaik Szibériáig. Édesapám szerencsésebb volt. Tőle a rendszerváltás után hallottam történetét, amelyről addig kizárólag suttogó családi beszélgetések foszlányiból tudtunk meg valamit, mi gyerekek.

Fogvatartóiknak olyan filmeket vetíttek, amelyekben a magyar forradalmárokat fasiszta gyilkosokként ábrázolták, akik lemészárolták a Magyarország segítségére siető szovjet katonákat. Nem nehéz elképzelni, milyen bánásmódban részeltették a rabtartók foglyaikat. Hazatértükkor, az itthoni őrök alig ismertek egykori rabjaikra a csontsovány alakokban. Amikor mégis, a smasszerok sírni kezdtek és nyitva hagyták a cellák ajtaját, hogy mindenki meglátogathassa szeretteit egy éjszakára. Itthon úgy hírlett, kivégezték őket. Hajnalban visszament mindenki, megkímélve az őröket, a vélhetően súlyos büntetéstől. Aztán kire, kire várt a több évtizednyi ellehetetlenített élet. Apáméról sokkilónyi megfigyelési jelentés tanúskodik.

Borítókép: MTI/Nemes János

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink