Elveszthette ukrán állampolgárságát Kolomojszkij

Hírek M. J.
Ihor Kolomojszkij oligarchát, akit egykor az ország legbefolyásosabb üzletemberének tartottak, más közéleti szereplőkkel együtt állítólag már meg is fosztották az ukrán állampolgárságától, írja a hét végén közzétett cikkében a Kyiv Independent portál.

A hírt először az Ukrajinszka Pravda röppentette fel július 20-án az államfői hivatalból, a rendvédelmi szervektől és a Nép Szolgája kormánypártból származó forrásaira hivatkozva.

Azt írta, hogy a befolyásos oligarchán kívül még néhány, izraeli állampolgársággal is rendelkező közéleti szereplő is rajta van a listán, köztük Vadim Rabinovics, a 2022 márciusában betiltott oroszbarát Ellenzéki Platform – Az Életért párt társelnöke, de a kormánypárti Ihor Vaszilkovszkij is, aki Zelenszkij-féle Nép Szolgája nevű formációnak a képviselője. Az érintettek között van még Kolomojszkij egykori szövetségese és üzlettársa, Hennagyij Korban, aki most a katonai műveletek közelében lévő Dnyipropetrovszk megye területvédelmi alakulatainak a parancsnoka. Mindegyiküknek izraeli állampolgárságuk is az ukrán mellett, de akár több is lehet.

Nem sokkal az újságcikk megjelenése után egy fotó szivárgott ki az internetre egy aláíratlan elnöki rendeletről, amelyen tíz személy neve látható, köztük az említetteké. Fontos megjegyezni, hogy az egyik közéleti szereplő, aki megosztotta a dokumentumot, épp az egyik elnöki tanácsadó, Szerhij Lescsenko volt. Hennagyij Korbantól egyébként már bevonták az útlevelét. Azt nyilatkozta július 22-én, hogy Lengyelországból hazatérőben, a határon értesítették a hatóságok, hogy megszűnt az ukrán állampolgársága. Ezután nyilvánosan (internetes közössági oldalán) felkérte az államfőt, hogy tisztázza a „félreértést”.

Alkotmányellenes

A döntés, ha megerősítik, példátlan és bizonytalan a törvényesség szempontjából, írja a Kyiv Independent, utalva arra, hogy az ukrán alkotmány szerint a születéssel szerzett állampolgárságot nem lehet megszüntetni. Igaz, van olyan törvény, amely bizonyos tisztségek, munkakörök esetében tiltja a kettős állampolgárságot. Emlékezetes, hogy amikor évekkel ezelőtt erről nyilvános vita bontakozott ki a médiában, Ihor Kolomojszkij azzal hencegett, hogy neki az ukrán mellett nem egy, hanem két állampolgársága is van: izraeli és ciprusi. Ezért a törvény rá, mint hármas állampolgárra nem vonatkozik.

Szerhij Vlasenko ellenzéki képviselő, a Batkivscsina párt képviselője volt az első, aki július 21-én tette közzé az elnöki rendelet tervezetét. Ez az 502-es számot viseli, de az államfő honlapjáról hiányzik egy ilyen számú rendelet, ami azt jelenti, hogy aláírták, de még nem hozták nyilvánosságra, mondta a Kyiv Independentnek Vlasenko.

Annak ellenére, hogy az állampolgárság megszüntetése alkotmányjogi problémákat vet fel, már volt rá precedens. Öt éve Petro Porosenko akkori elnök öt ember állampolgárságát vonta meg, köztük Andrij Artemenko ellenzéki törvényhozóét, aki állítólag kanadai állampolgár és Donald Trump akkori elnök élénk támogatója volt. Érdekes volt Miheil Szaakasvili volt grúz elnök esete is. Őt 2015-ben Porosenko honosította, és kinevezte Odessza megye kormányzójává. Aztán, 2017-ben, amikor Szaakasvili bírálni kezdte az államfőt, elvették tőle ukrán útlevelét, 2019-ben az új elnök, Zelenszkij visszaadta neki.

Zsugorodó játéktér

Ami Kolomojszkijt illeti, ő Ukrajna egyik legismertebb oligarchája, vagyonát jelenleg 1,8 milliárd dollárra becslik, de rendelkezett már ennek a többszörösével is. Üzleti tevékenységét a Szovjetunió összeomlása idején kezdte, és már 1992-ben vállalatbirodalmat alakított ki. Nyolc éve Dnyipropetrovszk kormányzójának nevezték ki, alig egy évig töltötte be a posztot. Egyébként pénzzel támogatta az oroszbarát szakadárok elleni harcoló ukrán önkéntes zászlóaljat, sőt, ellenfelei szerint a félkatonai szervezeteket magánhadseregként használta. Az oligarcha a dnyipropetrovszki zsidó közösségben, majd az országosban is vezető pozíciót töltött be, 2011-től öt évig az Európai Zsidó Unió (EJU) elnöke volt. Érdekeltségei voltak és vannak az olaj- és gázüzletben, a kohászatban, a tömegtájékoztatásban, de a leghírhedtebb vállalkozása a PrivatBank volt, amely 2016 decemberében a csőd szélére került és államosították. Kolomojszkijt és üzlettársát, Hennagyij Boholjubovot azzal vádolták meg, 5,5 milliárd dollárral rövidítették meg a PrivatBankot ciprusi cégeken keresztül.

A jogi harcok és a Petro Porosenko elnökkel kiszélesedett konfliktus eredményeként Kolomojszkij 2016-ban elhagyta Ukrajnát, és 2019-ben tért haza, amikor Zelenszkijt elnökké választották. Az oligarcha médiaholdingjának a tévécsatornája évekig sugározta a Zelenszkij népszerűségét megalapozó szatirikus sorozatot, de a kampányban is jelentős támogatást kapott, és későbbi pártjának több képviselője is üzleti kapcsolatba került Kolomojszkijjal. Az oligarcha elleni perek Ukrajnában nem vezettek eredményre, Zelenszkij bírálói azt állították, hogy Kolomojszkij befolyást gyakorolt ​​rá, a bábjaként mozgatja.

Az államfő viszont az utóbbi két évben igyekzett egyre jobban elhatárolni Kolomojszkijtől, aki ellen az Egyesült Államokban eljárás folyik pénzmosás vádjával. Zelenszkij támogatója volt a 2021 őszén elfogadott oligarchaellenes törvénynek, amely kimondja, hogy a jelentős gazdasági és politikai súllyal rendelkező személyek nem finanszírozhatnak politikai pártokat, politikai reklámokat, vagy megmozdulásokat, illetve nem vehetnek részt privatizációs eljárásokban. Előtte pedig az államfő szorgalmazott egy másik jogszabályt is, amely megtiltja, hogy az oligarchák visszakapják az államosított vagyonukat. Ezt a köznyelvben Kolomojszkij-ellenes törvényként emlegették.

Fotó: TASZSZ

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink