Elutasított menedékkérő lehetett a hamburgi késes támadó

Hírek
Elutasított menedékkérő lehetett az az arab férfi, aki egy embert megölt és hatot megsebesített egy késes támadásban pénteken a németországi Hamburgban.

 A tartományi rangú város vezetője, Olaf Scholz szombatra virradóra kiadott közleményében kiemelte: a támadó "nyilvánvalóan olyan ember, aki védelmet kért nálunk, Németországban, és aztán ellenünk fordította gyűlöletét".

Az elkövetőt "keményen meg kell büntetni" – tette hozzá az első polgármester. A nyomozás első megállapításai alapján a férfi "nyilvánvalóan egy külföldi, akinek el kellett volna hagyni az országot, de nem lehetett kitoloncolni, mert nem voltak papírjai".

Ez is mutatja, hogy fel kell számolni a kitoloncolást hátráltató jogi és gyakorlati akadályokat – áll a szociáldemokrata politikus közleményében, amely szerint az erőszakos bűnözők célja "szabad társadalmunk megmérgezése félelemmel", de ez a kísérlet bukásra van ítélve, mert "megmutatkozik városunk ereje és szolidaritása, amikor fenyegetés éri szabadságát és életformáját".

A rendőrség eddigi adatai szerint a feltételezett elkövető 26 éves, az Egyesült Arab Emírségekben született, állampolgárságának megállapítása folyamatban van. Péntek délután Hamburg Barmbek nevű városrészében belépett egy szupermarketbe, majd leszúrt egy embert, aki belehalt sérüléseibe.

A késelés után elhagyta az üzletet, és menekülés közben megsebesített hat embert. A támadót járókelők fogták le, a férfi dulakodás közben könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették.

A halálos áldozat a helyszínen talált igazolványok alapján egy 50 éves német állampolgár. Közvetlenül a támadásban egy 50 éves nő, valamint egy 64 éves, egy 57 éves, egy 56 és egy 19 éves férfi késszúrásos sebesüléseket szenvedett. Mind német állampolgárok. A feltételezett támadó ártalmatlanítása közben megsebesült egy 35 éves török állampolgárságú férfi is. Valamennyien kórházba kerültek, vannak köztük súlyosan sebesültek is, akiket műteni kellett.

A Bild című lap értesülése szerint a férfi a szupermarketben azt kiabálta, hogy "Allahu Akbar!" (Allah a leghatalmasabb). A rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg. A nyomozás további eredményeiről szombaton tájékoztatnak.

A Spiegel Online hírportál biztonsági forrásokból származó értesülése szerint a támadó – Ahmad A. – menekültként érkezett Németországba, és egy hamburgi menekültszálláson lakott. Az egyelőre nem ismert, hogy politikai indítékból vérengzett-e. Az viszont biztos, hogy kapcsolatban állt a radikális iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzatával, a szalafizmus követőinek körével. Ugyanakkor az is ismert, hogy pszichés problémái voltak és rendszeresen fogyasztott kábítószert.

Ismert szélsőséges iszlamista volt az elkövető

A hatóságok újabb közlése nyomán kiderült, a gyanúsított szélsőséges iszlamistaként szerepelt a hatósági nyilvántartásokban. A hatóságoknak voltak a 26 éves férfi radikalizálódására utaló értesüléseik, de nem a közveszélyes iszlamisták vagy dzsihadisták – muzulmán terroristák – között tartották számon.

Borítókép: MTI/EPA/Marius Röer

Ezek is érdekelhetnek

További híreink