Elsöprő sikert arattak a V4-országok

Hírek
Az összefogásnak köszönhető, hogy a V4-ek álláspontját most már a Nyugat is elfogadja – jelentette ki Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa a Magyar Rádió 180 perc című műsorában.    
A V4-ek együttműködése rávilágít arra, hogy ha államok összefognak, akkor hatékonyan tudják az érdekeiket képviselni, az akaratukat véghezvinni – mondta a Figyelő főmunkatársa. Szerinte az is figyelemre méltó, hogy a V4-ek párthovatartozástól függetlenül közös álláspontokat alakítottak ki a fontosabb kérdésekben.
 
Még Macront is sikerült meggyőzni

Deák Dániel hangsúlyozta, ez az egység elérte azt is, hogy Emmanuel Macron francia elnök, aki néhány hónapja még erőteljesen érvelt a kötelező kvóták mellett, most már teljesen más álláspontot hangoztat. Néhány éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy a keleti országok ilyen eredményt érjenek el – tette hozzá Deák.


Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök (b4) üdvözli Emmanuel Macron francia államfőt (b2) a visegrádi négyek (V4) és Franciaország csúcstalálkozóján Brüsszelben 2018. június 28-án. A kormányfő mögött Czukor József miniszterelnöki főtanácsadó (b5).

Szlovákia július elsejével átveszi a V4-elnökséget Magyarországtól, de sok minden várhatóan nem változik, hiszen Pozsony ugyanazokat az értékeket vallja, mint Budapest az európai ügyekben – mondta Deák Dániel. Hozzátette, hogy Szlovákia tulajdonképpen továbbviszi azt a vonalat, ami a magyar elnökség alatt is jellemző volt a V4-re.

Deák Dániel szerint ugyanakkor az egyéves magyar elnökség rendkívül sikeres fejezet volt a V4-ek történetében. Példaként említette, hogy korábban a nyugati multinacionális cégek egyfajta másodrendű állampolgárként kezelték a keleti országokban élőket, és ennek szellemében sokkal silányabb árukat szállítottak e térségbe.

A magyar elnökség azonban felemelte a szavát ez ellen, s bár még végleges megoldás nem is született az ügyben, Brüsszel olyan jogszabályokat hozott, amely megváltoztathatja ezt a helyzetet – mondta. A politológus szerint a V4-ek hatékonysága azon is látszik, hogy jelenleg ez a legdinamikusabban fejlődő régió Európában.

A GDP-adatok is azt mutatják, hogy itt fejlődik a legdinamikusabban a gazdaság, ez a legversenyképesebb, leginkább gyarapodó régió – tette hozzá.

Kurz: híd Kelet és Nyugat között   

Deák Dániel szerint a V4-ek ugyanakkor nagy segítséget kaptak a soros uniós elnökséget júliustól átvevő Ausztria új kancellárjától is. Sebastian Kurz ugyanis már beiktatásakor is közölte, hogy kihasználva Ausztria speciális geopolitikai helyzetét, egyfajta híd szeretne lenne Kelet és Nyugat között.

Ennek megfelelően tevékenykedett is, és nagy része van abban, hogy a Nyugat meghallotta a Kelet szavát. Ennek köszönhetően pedig a V4-ek imázsa is lényegesen jobbá vált a nyugatiak szemében – mondta Deák.


Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök (b3) és Emmanuel Macron francia államfő (j3), valamint Andrej Babis cseh miniszterelnök (b6) a visegrádi négyek (V4) és Franciaország csúcstalálkozóján Brüsszelben 2018. június 28-án. Orbán Viktor mellett balról Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetője, jobbról Gottfried Péter, a kormányfő európai és külgazdasági főtanácsadója.

Az elemző szerint fontos volt az is, hogy Olaszország is a V4-ek fontos partnerévé vált, most a brüsszeli csúcson európai nagyhatalomként a V4-ek mellé állt, és ennek is köszönhető, hogy az EU-csúcson a visegrádiak által képviselt elképzelések sikert arattak.

A nyugati emberek hisznek a keleti államoknak  

Deák Dániel szerint már egyes felmérések és kutatások is azt mutatják, hogy egyre több nyugati ember gondolja azt, hogy a keleti államoknak igazuk van az illegális bevándorlás ügyében. Ugyanakkor egyre több nyugati politikus is kezdi megváltoztatni politikáját.

Ez oda vezethet, hogy egyes nyugati politikusok egyre inkább elveszítik hitelüket a választóik előtt, akik egyre inkább azt gondolják, nem az ő akaratukat, véleményüket képviselik. Deák Dániel szerint ezek a folyamatok is a visegrádi négyek politikáját, cselekvésének helyességét igazolják.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink