Élmények a felhőben

Hírek
A Clash „Should I Stay or Should I go” („Menjek vagy maradjak?”) dalával indult Stefan Ries, az SAP emberi erőforrásért felelős vezérének első vitaindító előadása az idei SuccessConnect konferencián. 

A tavalyi szlogen (HR rocks) helyett immár punknak öltözve azt hirdette, hogy HR punks. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a HR-eseknek észre kell venniük: a munkavállaló fejében mindig a maradás vagy a távozás gondolata motoszkál. „Éppen ezért fontos, hogy a fogyasztói élmény mellett munkavállalói élményt is nyújtson egy vállalat, hiszen előbbi nincs utóbbi nélkül” – emelte ki.

Az SAP SuccessFactors termékcsaládhoz szervezett konferenciája 2017. június 12-14. között, a tavalyi bécsi helyszín után idén Londonban került megrendezésre, ahová a világ minden tájáról érkeztek a HR-esek, összesen több mint kétezren. A SuccessConnect-en az SAP tavaly bevezetett felhőalapú HR-es szoftver megoldásáról előadásokon, panelbeszélgetéseken, valamint interjúkon keresztül tudhattak meg még többet a résztvevők.

Az esemény önmagában is egy hatalmas show, ráadásul a résztvevők eszmecseréjére rengeteg lehetőség volt a kiállítási térben és a prezentációk során is. Néhány alapvető új trendbéli információval, és persze a leendő ügyfelek számára hasznos tanulnivalóval, mint hogy a felhőmegoldások kiegészülnek gépi tanulási és big data alkalmazásokkal, vagy, hogy a felhasználói élmény javítása érdekében már mobiltechnológia és közösségi média jellegű szoftverek segítik a HR-eseket, menedzsereket és az alkalmazottakat is. Olyan partnerek és ügyfelek osztották meg őszintén sikereiket és kudarcaikat, mint a Rewe Group, a Sberbank, a Nestlé, a Pepsico, a Jaguar Land Rover vagy a Lufthansa. A cégek képviselői kellő önismerettel osztották meg azt is, ami nem volt a legsikeresebb, megértve, hogy nem könnyű újat bevezetni és fáradságos közös küzdelem egy új informatikai megoldás bevezetése. Az SAP ezt nagyon jól tudja, ezért „kényezteti is ügyfeleit” a lehető legjobb összhangva törekedve. 

Sir Richard Branson, az esemény sztárvendégének életét végigkísérte, hogy csak elkötelezett munkatársakkal volt hajlandó dolgozni, amit néhányszor éppen azzal vívott ki, hogy adott nekik egy második esélyt. Szokása szerint az eseményen az egyik jelen lévő újságíró nyakkendőjét levágta, majd egy repülőjegyet ajánlott fel fájdalomdíjként.

A HR-Tech trendjeiről részletes összefoglaló készül hamarosan a Figyelő nyomtatott kiadványába.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink