Elkészültek a budapesti szuperkórházak fejlesztési tervei

Hírek
Elkészültek a fővárosi szuperkórházak fejlesztési tervei - derült ki Cserháti Péter, az Egészséges Budapestért Program miniszteri biztosának InfoRádiónak adott interjújából. A beruházások várhatóan három ütemben valósulnak meg.

A három intézményből a dél-budai lesz új intézmény, a Honvédban és a Szent István Kórházban pedig nagyarányú fejlesztéseket hajtanak végre. Az InfoRádiónak nyilatkozó miniszteri biztos szerint csak 2022-től, az egészségügyi centrumok elkészültével változhat jelentősen a fővárosban a traumatológiai ellátás rendszere. Mint folytatta, az érvényben lévő kormányrendelet 24 pontban sorolja fel azokat a közigazgatási ügyeket, amelyeket a kormány kiemelt jelentőségűvé nyilvánított, ezekkel felgyorsulhat a tervezett fejlesztések engedélyeztetése. Cserháti szavaiból kiderült, az Egészséges Budapest Programhoz kapcsolódva egy humán erőforrás-fejlesztési program is indulhat, amely képes lehet az orvosokat és szakdolgozókat Magyarországon tartani. Ismeretes, a fővárosi egészségügyi fejlesztéseket az Európai Unió nem támogatja, ezt Budapest régiójának fejlettségi szintjével indokolják. A kormánynak ezért állami forrásokat kell a fejlesztésekre fordítani. Lapunk információi szerint az Egészséges Budapestért Program támogatására harminckét milliárd forintot szán a kabinet, ez a meglévő kórházak felújításának költségét jelenti.

Emellett a három nagy egészségügyi centrum pluszforrásból készül el Észak-Pesten a Honvéd Kórház központtal, Dél-Pesten, a Szent László és Szent István Kórházak bázisán és egy Észak-Budán. Ez utóbbi még távoli elképzelésnek számít. Ennek alapfeltétele, hogy kijelöljék a nullás autópálya-körgyűrű hiányzó részét. A körgyűrűnek a budai hegyeken keresztül kellene vezetnie, a nyomvonal kijelölését tehát nagyon át kell gondolni. A legrosszabb állapotban lévő Szent János Kórház teljes felújítását értesüléseink szerint értelmetlennek tartják a kormányzatban, mivel eredetileg nem egy tömbben, hanem olyan struktúrában, úgynevezett “pavilonrendszerben” épült, amely már alkalmatlan a modern betegellátásra. De az intézmény lebontásának sem lenne értelme addig, amíg nincsenek meg a fővárosban azok a gyógyító egységek, amelyek ki tudnák váltani a János Kórházat. A kiváltóintézmények egyik eleme a közeli Kútvölgyi Kórház lenne, ahol komoly fejlesztéseket visz végig a kormányzat. Úgy tudjuk, a cél, hogy a Kútvölgyi képes legyen Bel-Buda egészségügyi ellátását megoldani. Ami biztos, hogy a XI. kerületben új egészségügyi centrum fog épülni, amely Dél-Buda ellátásáért fog felelni, és ide kerülhetnek majd a Szent János bizonyos részei.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink