Elindult az Airbus gyulai üzeme

Hírek Barát Mihály
Az Airbus Helicopters megkezdte a gyártást legújabb, gyulai üzemében.

A 15 ezer négyzetméteres épületben nagy precíziót igénylő mechanikai komponenseket gyártanak majd, amelyeket az Airbus Helicopters típusainak dinamikus egységeiben, és a sárkány szerkezetekben használnak fel. A gyárban készült elemeket nem csak az új gyártású helikopterekbe építik be, hanem cserealkatrészként is felhasználják. „A koronavírus-járvány ellenére a gyár átadására a vegyesvállalat megalapításától számított huszonnégy hónapon belül sor kerül” – közölték. A megnyitón részt vett többek között Palkovics László, technológiai és ipari miniszter, Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára és Laurent Mazoué, az Airbus Helicopters üzemelésért felelős ügyvezető alelnöke.

„Magyarország az Airbus-család és az európai légiipar részévé válik. Az ország tökéletesen illeszkedik a stratégiánkba, amelynek lényege a földrajzi és kulturális közelség mellett, a megfizethető munkaerő, valamint a kiváló minőségű munka. Ezek miatt döntött az Airbus a gyulai helyszín mellett” – mondta Laurent Mazoué a megnyitón. „A védelmi ipari stratégia keretében a magyar légi ipart is előbb az európai középmezőnybe, majd az évtized végére legalább a gyártásban, a kontinens élvonalába tervezzük felemelni” – mondta Palkovics László. Ehhez – tette hozzá – a most átadott gyulai Airbus gyártókomplexum nagyban hozzájárul. Maróth Gáspár pedig arról beszélt, hogy Gyulára Európa vezető vállalata települt, Magyarország ezúttal nem csak a helyszínt és a szakképzett munkaerőt biztosítja, hanem 30 százalékban tulajdonos is, így személyesen érdekeltek vagyunk annak sikerében. „Gyulán mától nincs felemelkedés helikopter nélkül, nincs Airbus Helicopters Gyula nélkül” – emelte ki.

Az Airbus Helicopters több mint ötven embert alkalmaz Magyarországon, és az év végére az munkavállalók száma eléri majd a száz főt. A végső cél 250 ember foglalkoztatása. A magyar mérnökök képzése Franciaországban és Németországban már elkezdődött, a csapatok néhány hónappal ezelőtt Békéscsabán már megkezdték a próbagyártást, a tevékenység most már átköltözhet Gyulára, és megkezdődhet a szériagyártás.

Fotó: Airbus Helicopters

Ezek is érdekelhetnek

További híreink