Elindult a munka a reptér visszavételéért

Hírek Figyelo.hu
Még 2005-ben egy külföldi vállalkozás vette meg a ferihegyi repülőtér üzemeltetésének jogát, és majdnem minden ebből származó bevételt.

A gazdaság újraindításában jelentős szerep hárul a turizmus további fejlesztésére is. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a külföldről érkező vendégek legfontosabb belépőpontja, első benyomásaikat és a hazaúton utolsó élményeiket is többnyire itt szerzik hazánkról. A kormány döntése alapján tárgyalások kezdődhetnek az üzemeltető cég többségi tulajdonrészének megszerzéséről, a meginduló folyamat koordinációjáért Palkovics László felel – írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.

Az innovációs és technológiai miniszter a Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő kormányhatározat szerint 2021. június 1-jétől kormánybiztosként látja el kapcsolódó feladatait. A többségi tulajdon megszerzésének előkészítésére irányuló tárgyalásokon képviseli majd a magyar államot, amelynek nevében megteheti a szükséges, pénzügyi kötelezettségvállalással nem járó jognyilatkozatokat.

Még 2005-ben egy külföldi vállalkozás vette meg a repülőtér üzemeltetésének jogát, és majdnem minden ebből származó bevételt.

Mint írták, az értékesítésről mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy ellentétes Magyarország stratégiai érdekeivel,

és rendkívüli mértékben megnehezíti az utasok kiszolgálásának színvonalát emelő fejlesztéseket.

A hazai versenyképesség javításához érdemben hozzájárulhatna, ha a magyar állam a legnagyobb hazai légikikötő működésében ismét tulajdonosként érvényesíthetné a gazdaság-, közlekedés- és turizmusfejlesztési, fenntarthatósági szempontokat.

(Borítókép: Liszt Ferenc Repülőtér., Budapest. (Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink