Elhunyt Jókai Anna

Hírek
Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna, Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze, József Attila-díjas író-költő.

Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Már gyermekkorában foglalkoztatta az írás, azonban csak jóval később, harmincas éveiben vált íróvá. A Jázmin utcai Általános Iskolában tanított, amikor 1966-ban publikált először. Már a Vörösmarty Gimnázium magyar-történelem tanára, amikor kilenc év alatt kilenc kötete jelent meg. 1974-ben feladta a tanítást és kizárólag az irodalomnak élt. 1990 és 1992 között a Magyar Írószövetség elnöki posztját töltötte be.

Márai Sándor egykori Logodi utcai háza előtt tartott Költészet napi megemlékezésen, tavaly úgy fogalmazott: „Hálásak lehetünk minden olyan eltávozott, nagy emberünknek, aki olyasmit hagyott ránk örökül, amit mindennapjainkban felhasználhatunk.”

Akkor még nem sejthettük, hogy bő egy esztendőre rá, ő is belép e nagy emberek sorába.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink