Elhagyja hazánkat a Nemzetközi Beruházási Bank

Hírek H. É.
Elköltözik Magyarországról a Nemzetközi Beruházási Bank – jelentette be a szervezet a honlapján, amire hivatkozással a VG.hu közöltea hírt. A nemzetközi pénzintézet azt írja a közleményében, hogymegkezdte a működésének és a székhelyének áthelyezését Magyarországról Oroszországba. Ennek kapcsán azt javasolják a magyar kormánynak, hogy haladéktalanul kezdje meg annak a megállapodásnak a felmondását, amely még 2019. február 5-én jött létre a felek között a Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székhelyének létrehozásáról.

A pénzintézet az amerikai szankciók miatt nem végezhet pénzügyi műveleteket. Magyarország tagságának de facto megszűnése miatt pedig a banknak nincs rá indoka, hogy fenntartsa budapesti székhelyét, illetve az Európai Unióban való jelenlétét − indokolta a döntés hátterét a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB). Megjegyezte, hogy minden kötelezettségét teljesíti, ugyanakkor minden rendelkezésre álló erőforrást fel fog használni a jogos érdekei védelmére.

Mint ismert, a VG.hu múlt hét csütörtökön írta meg, hogy a budapesti amerikai nagykövet bejelentése után a kormány áttekintette a Nemzetközi Beruházási Bank helyzetét, és arra jutott, hogy a bankban való részvétel értelmetlenné vált. Ezért a kormány úgy döntött, hogy visszahívja a bankból a kormányzati delegáltjait. David Pressman amerikai nagykövet egy nappal korábban arról beszélt, hogy az Egyesült Államok szankciós listára tette a magyarországi központtal működő pénzintézetet, illetve három vezetőjét. Közülük ketten orosz állampolgárok, egy pedig magyar: Laszlóczki Imre, a bank alelnöke.

A diplomata arról beszélt, hogy az Egyesült Államok több mint ötven intézményre (köztük az NBB-re) és személyre vetett ki szankciókat, mert véleményük szerint „Oroszország pártját fogják”. A szankciókkal akarják elérni, hogy Oroszország kevésbé férjen hozzá a nemzetközi pénzügyi rendszerekhez. Mint mondta, az USA nem ért egyet azzal, hogy „Magyarország vendégül látja” a pénzintézetet, amelynek vezető tisztviselői diplomatakiváltságokkal rendelkeznek. Ez szerinte olyan probléma, amelyet muszáj megoldani. Cikkünk megjelenése után néhány órával a magyar kormány hivatalosan is megerősítette, hogy kilép a bankból. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium azzal indokolta a lépést, hogy „bár a Nemzetközi Beruházási Bank Kelet-Közép-Európában fontos fejlesztési szerepet játszott, a kivetett amerikai szankciók következtében a bank működése értelmét vesztette”.

Mit lehet tudni a Nemzetközi Beruházási Bankról?
Az 1970-es alapítású pénzintézet eredetileg a KGST-országok bankja volt, és a tagországok vállalatait hitelezte. A jelenlegi fő tevékenységei szerint kis- és középvállalkozásokat támogat a bank tagországaiban, valamint a társadalmilag jelentős infrastrukturális projektek finanszírozásában vesz részt. Székhelye 2019 óta Budapesten van. Ennek előzménye, hogy 2018 végén a kormányzótanácsi ülésén a tagállamok egyhangúlag támogatták a költözést. Magyarország még 2014 októberében írt alá egyetértési nyilatkozatot az NBB-tagságának tervezett megújításáról, miután a bank tevékenysége a 2010-es évek elején a modern nemzetközi normákhoz igazodva gyökeresen átalakult.

Az orosz és a magyar fél új kormányközi megállapodás keretében átdolgozta a bank alapítását és működését szabályozó dokumentumokat is. Az akkori tájékoztatás szerint új alapokra helyezett bank céljai, működési stratégiája és hitelezési mechanizmusa egybevágott a magyar nemzetgazdaság fejlesztésére kidolgozott elképzelésekkel, és illeszkedett a keleti nyitás politikájához. A bank legnagyobb tulajdonosa Magyarország kilépése előtt Oroszország volt 45,44 százalékkal, majd Magyarország következett 25,27 százalékkal. Kuba részesedése 2,83 százalék, Mongóliáé 1,8 százalék, Vietnámé pedig 1,26 százalék. Egészen a közelmúltig Csehország és Szlovákia is tagja volt a nemzetközi pénzintézetnek, Bulgária és Románia jelenleg is tag, igaz, a napvilágot látott hírek szerint mindkét ország rövidesen megszünteti a részvényesi tagságát.

Borítókép: Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székháza (Fotó: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán)

 

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink