Elérte Mexikót is az Odebrecht-botrány

Hírek
Elérte Mexikót is a latin-amerikai országok szinte mindegyikét besározó Odebrecht-botrány: a legfőbb ügyész elfogatóparancsot adott ki pénteken a Pemex állami olajipari vállalat volt igazgatója és családtagjai ellen.

A szökésben lévő Emilio Lozoya, a Pemex volt igazgatója ügyvédje útján tagadta, hogy megvesztegették, ennek ellenére a bíró nemcsak ellene, hanem a felesége, az édesanyja és a lánytestvére ellen is körözést adott ki, illetve még egy nő ellen, akitől házat vásároltak.

Lozoya más ügyben is gyanúsított: a terhére róják, hogy pénzügyi szabálytalanságokat követett el, amikor az általa vezetett Pemex 2014-ben felsrófolt áron vásárolt meg egy trágyaüzemet. Ebben az ügyben Lozoya ellen májusban körözést adtak ki, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

Az Odebrecht brazil építőipari óriás korrupciós ügyletsorozata kiterjedt Latin-Amerika szinte egészére. A vállalat 2016-ban elismerte, hogy összesen 788 millió dollár (222 milliárd forint) kenőpénzt fizetett ki 12 országban, köztük tíz latin-amerikai országban építési beruházások elnyerése érdekében. A Mexikóban 2010 és 2014 között törvénytelenül kifizetett pénzösszeg közel 10,5 millió dollárra rúg.

Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök a tavalyi választást részben a korrupció elleni harc ígéretével nyerte meg.

Fotó: Mexiko News Daily

Ezek is érdekelhetnek

További híreink