Mióta elindult az online árfigyelő, a megfigyelt élelmiszerek átlagára 6,5 százalékkal csökkent – derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pénteki közleményéből, amelyet a Világgazdaság idéz.
A már több mint három hónapja elérhető szolgáltatás az árak összehasonlíthatóvá tételével segíti a tudatosabb vásárlásokat és ösztönzi a piaci versenyt is a tájékoztatás szerint.
A rendszer ráadásul folyamatosan fejlődik, így augusztus végén egy többfunkciós, szabadon összeállítható és megosztható bevásárlólistával, szeptember végétől pedig térképes funkcióval bővült. Az indulás óta az árfigyelő által vizsgált 62 termékkategóriából 53-ban csökkentek az árak, átlagosan 6,5 százalékkal.
Mindez június elejéhez képest 0,4 százalékponttal mérsékelhette az inflációt és 1,5 százalékkal az élelmiszerinflációt.
Kifejezetten jelentős mértékben, 23 százalékkal csökkent a tojás ára, de a lisztek és a spagetti is 20 százalékkal olcsóbb lett, míg a húsok körében a pulykamellfilé terén volt a legnagyobb a csökkenés mértéke, mely 17 százalék volt, de 6 százalékkal kevesebbet kell fizetni a csirkecombért is. A zöldségek ára 14 százalékkal, a gyümölcsöké 7 százalékkal esett vissza a közlemény szerint, de gyes zöldségek akár több mint 20 százalékkal is olcsóbbak lettek.
Ráadásul az átlagárak 33 termékkategória esetében az elmúlt két hétben is tovább estek. A sárgarépa és vöröshagyma ára 15 százalék körüli mértékben lett olcsóbb két hét alatt, míg a csirkemellfilé 4 százalékkal kerül kevesebbe. Emellett több élelmiszer, köztük egyes zöldségek (fejes káposzta, karfiol), a citrom, a tehéntúró és a trappista sajt is legalább 4 százalékkal olcsóbb lett.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható
Fotó: Shutterstcok