Elbukott a tatai hotelberuházás elleni népszavazás

Hírek
Érvénytelen lett a tatai Öreg-tó partjára tervezett szálloda megépítése ellen kezdeményezett helyi népszavazás.

A Stop Avalon Tata nevű szervezet évek óta tiltakozik az ellen, hogy a Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon-csoport hotelt építsen az Öreg-tó partjára. Számos demonstrációt szerveztek és a vasárnapi referendumot is ők kezdeményezték.

A népszavazás azonban érvénytelen lett. Szalay Ildikó, a Stop Avalon alapítója a 24.hu-nak elmondta: sikerült több mint nyolcezer tatait mozgósítaniuk, azonban ez kevésnek bizonyult a beruházás megakadályozásához.

A három kérdésben rendezett helyi népszavazáson azt szerették volna elérni, hogy az önkormányzat ne köthessen településfejlesztési szerződést a tatai Öreg-tó természetvédelmi területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan.

Az Avalon-csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene 15 milliárd forintból a saját tulajdonában lévő telken, az Öreg-tó partján.

Emellett a szavazólapon az is szerepelt: megtiltanák, hogy a szomszédos telekre út épüljön, illetve a meglévőt kiszélesítsék; illetve az istállóra és a lovaspályára vonatkozó településképi rendelet és helyi építési szabályzat a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon.

Az Avalon Center Kft. viszont azt hangsúlyozta a július 19-i sajtótájékoztatóján, hogy a projekt Magyarország legnagyobb magánturisztikai beruházása lesz. A cég a természetes és épített környezet maximális megőrzése mellett magas turisztikai értéket és hosszú távú fejlesztést szeretne létrehozni, továbbá az ügyvezető tételesen cáfolta a koncepcióterv szintjén lévő beruházás kapcsán megjelent vádakat.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink