Eláll a drogteszteléstől az Amazon

Hírek Lengyel Gabriella
Eddig tesztelte a dolgozóit az Amazon, de ennek vége, tegnaptól a kannabisz szövetségi legalizálása mellett áll ki a vállalat. Nem feltétlenül azért, mert lényegesen megváltozott az álláspontjuk a drogfogyasztásról, sokkal inkább azért, mert nem szeretnének felesleges munkaügyi pereket a nyakukba a kirúgott dolgozók miatt.

A legnagyobb amerikai foglalkoztató a jövőben már nem teszteli a dolgozóit, hogy fogyasztottak-e marihuanát, sőt az óriásvállalat a szövetségi legalizálás mellé állt. Tegnap jelentette be a vállalat, hogy a folyamatosan enyhülő szabályozás miatt eláll a korábbi gyakorlattól, amikor eltiltották a munkavégzéstől azokat, akikről kiderült, hogy füveztek.

Csak a kannabisz teszteket szüntetik be, más drogokra továbbra is tesztelik a munkavállalókat, továbbra is a törvényi szabályozás keretein belül.

Az orvosi és szabadidős kannabisz használatot egyre több amerikai államban legalizálták, köztük Kaliforniában és Washington államban, ahol az Amazon székhelye is van. Az Amazon, mint sok nagyvállalat, eddig sem volt hajlandó együttműködni a növekvő marihuána-iparral, nem engedélyezte a drog értékesítését a saját platformján, de a fokozatos nyomásnak kénytelenek engedni.

Egyúttal azt is bejelentették, módosítják a munkavállalók hatékonyságát mérő rendszer is,

amellyel percre pontosan nyomon követték az alkalmazottak napi tevékenységét, mennyi árut csomagoltak be, mennyi szünetet tartottak. Ha túl sok volt a “lógás”, a rendszer automatikusan szabadnapot írt ki a dolgozónak. Sok támadás érte a korrektnek nehezen nevezhető eljárást az érdekvédelmi szervezetek részéről is. A kritikusok szerint rendkívüli stressz alatt tartotta a rendszer az alkalmazottakat, akik inkább érezték magukat egy kis fogaskeréknek, mint embernek.

A tegnapi bejelentés szerint sikerült meghátrálásra kényszeríteni a vállalatot, csökkentik a munkavállalók nyomasztó ellenőrzését.

A nemrégiben leköszönő Jeff Bezos a részvényeseknek írt utolsó levelében még mentegette a helyzetet, úgy fogalmazott, az Amazon teljesítménycéljai nem ésszerűtlenek, írja a CNBC. Ugyanakkor elismerte, hogy a vállalatnak „jobb jövőképre van szüksége ahhoz, hogy az alkalmazottak is alkalmazottak sikeréhez”, és ígéretet arra, hogy a vállalatot a „Föld legjobb munkaadójává és a legbiztonságosabb munkahelyévé” teszi.

(Borítókép: Vadkendert fényképez egy vevő a Harborside amerikai marihuánakereskedelmi társaság oaklandi üzletében 2018. január 1-jén, amikor legálissá válik a kannabisz kábítószer árusítása nem orvosi célra is Kalifornia államban. (MTI/EPA/John G. Mabanglo))

Ezek is érdekelhetnek

További híreink