Egyre többször csúszik a fizetés az építkezéseken

Hírek figyelo.hu

Romlott az építőipari vállalkozások likviditási helyzete a munkaellátottság csökkenésével és a gyakorivá váló késedelmes fizetések miatt – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. A késedelmes fizetések megszaporodása gerjeszti a lánctartozást az építésgazdaságban – tájékoztatott az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A szervezet által megkérdezett vállalkozások jelzése szerint

számláik értékének 20-25 százaléka nincs időre kifizetve, és követelésük hat-hét százaléka tartósan vita tárgyát képezi.

Ha ez a helyzet továbbra is fennmarad, az ÉVOSZ számításai szerint az év végén a lánctartozásban lévő összeg 250-280 milliárd forintra nőhet.

A szakszövetség ugyanakkor jelezte, továbbra is adott az építőipar teljesítőképessége. Folyamatos megrendelés mellett a kapacitásbővülés és hatékonyságjavulás révén az idén 4500-5000 milliárd forint közötti nagyságrendben tudna teljesíteni az ágazat folyamatos megrendelés mellett.

Az ÉVOSZ becslése szerint januártól

május ­végéig összességében hatszázaléknyi lehet a teljesítmény elmaradása 2019 első öt hónapjával összevetve.

Az ágazat vezető cégeit összefogó szövetség szerint a járványhelyzet határidőcsúszásokat jellemzően az épületépítéseknél, leginkább a lakásépítéseknél okoz.

A csökkenő rendelésállomány azonban lehetővé teszi a csúszásban lévő kivitelezések folyamatos gyorsítását. A rendelésállomány legnagyobb mértékű csökkenése a települési önkormányzatok építési-beruházási, karbantartási ajánlatkéréseinél tapasztalható.

Az ÉVOSZ szerint júniustól a tervező- és a kivitelezőcégek egyre nagyobb részének kell a csökkenő rendelésállományhoz igazítania a kapacitásokat, ami bizonyos mértékű létszámleépítést eredményezhet.

Az elmúlt napokban ugyan ismét emelkedett az álláskeresők száma, de a betanított munkások, a szakmunkások és a mérnökök más vállalkozásoknál továbbra is munkát találnak.

Elsősorban a segédmunkások iránti igény csökken.

Az ÉVOSZ hangsúlyozta, hogy a kijárási korlátozás feloldása megbetegedéseket nem eredményezett, ahogy az építőipar területéről korábban sem volt tudomásuk a koronavírus-járvánnyal összefüggő, vírusos fertőzésről.

(Borítókép: Dolgozók a Wenckheim-kastély felújításán, a Békés megyei Szabadkígyóson 2020. május 14-én. A kastély a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében újul meg több mint hárommilliárd forintból, felerészben európai uniós forrásból. (MTI/Rosta Tibor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink