Egyre többet vásárolunk

Hírek
A kiskereskedelmi forgalom növekedése annak köszönhető, hogy folyamatosan emelkednek a bérek. A májusi adatok még kedvezőbbek a korábbiaknál.

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának mértéke a nyers adat szerint 6,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt májusban az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az első becslés alapján.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,6 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 9,8 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,3 százalékkal emelkedett az értékesítés.

A kiskereskedelmi forgalom növekedése annak köszönhető, hogy folyamatosan emelkednek a bérek, jövedelmek Magyarországon – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1-en. Kiemelte: a keresletnövekedés kétharmadából a fogyasztás emelkedik, egyharmadát a lakosság megtakarítja. A miniszter úgy értékelte, mindkét folyamat jó és hasznos. Az egyik növeli a gazdaság teljesítményét, erősíti a gazdaság azon elemeit, amelyek a belső piacra termelnek. A másik pedig  hozzájárul ahhoz, hogy a megtakarításokból beruházások legyenek – fogalmazott.

Az elemzőket is meglepte a dinamikus növekedés. A Takarékbank szerint a várakozásokat lényegesen meghaladva erősödött a kiskereskedelmi forgalom májusban. Az eladási dinamika gyorsulása várható volt a bérek áprilisi jelentős megugrását követően, amit a munkavállalók májusban kaptak kézhez.

Az Erste Bank szerint az áprilisi és a májusi kiskereskedelmi adatok megerősítik azt a várakozást, hogy a belső kereslet erősödése fontos eleme lesz a GDP növekedésének a második negyedévben, illetve egész évben is. Becslésük szerint a gazdaság 3,7 százalékkal bővülhet, az infláció pedig átlagosan 2,2 százalék lehet 2017-ben, míg az alapkamat változatlan maradhat.

A májusi kiskereskedelmi forgalom részletes adatait július 24-én közli második becslése alapján a KSH.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink