Egyre többen bíznak az oltás hatékonyságban

Hírek Figyelo.hu

Amióta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) méri, – 2020. november 30. óta – azóta az oltási hajlandóság jelentősen megnőtt. Míg a felmérés első hetében a válaszadók kevesebb, mint 15 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a mérés huszonkettedik hetében – a 2021. április 26-ával kezdődő héten – már a megkérdezettek több mint 64 százaléka (beleszámítva azokat is, akik már meg is kapták, legalább az első oltást).

Ez utóbbi héten a válaszadók közel 17 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, szemben az első héten mért közel 36 százalékkal

– derül ki a KSH jelentéséből.

A Világgazdaság beszámolója szerint a felmérés 22. hetében az előző hetihez viszonyítva stagnált az oltási hajlandóság, amellett, hogy most volt a legalacsonyabb, 16,6 százalék az oltást elutasítók aránya, egy hete ez még 18 százalékon állt. A mérés kezdetéhez (2020. november 30.–december 6.) képest azonban már több, mint a négyszeresére emelkedett azok aránya, akik úgy gondolják, beoltatnák magukat, vagy már be is oltották őket. A bizonytalanok aránya ugyan jelentősen csökkent, de még mindig 19 százalék körüli.

Az oltáshoz való hozzáállást leginkább a vakcina biztonságosságáról alkotott kép befolyásolja.

A megkérdezettek 86 százalékát a járvány súlyossága, a megbetegedések, halálozások száma, 80 százalékát az oltással kapcsolatosan a sajtóban, médiában megjelenő hírek, 79 százalékát a kormányzati kommunikáció, 65 százalékát pedig a közösségi médiában megjelenő információk is befolyásolják.

Ugyanakkor a válaszadók több, mint a fele (56 százaléka) egyáltalán nem veszi figyelembe az oltásellenes, oltásszkeptikus csoportok véleményét. A 64 év felettiek (89 százalék) és a felsőfokú végzettségűek (84 százalék) tervezik leginkább, hogy beoltatják magukat. A fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek a legelutasítóbbak az oltásokkal kapcsolatban.

 

Címlapkép: Kiss Dániel / MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink