Egyre több légitársaság csökkenti a járatszámait

Hírek MTI

Felfüggeszti üzemelését szerdától határozatlan ideig az Austrian Airlines, a szintén osztrák bejegyzésű Lauda is törölte minden járatát, a Ryanair pedig járatai 80 százalékát nem indítja el.

Az Austrian Airlines hétfői közleményében azt írta, az országok koronavírus miatt bevezetett megszorító intézkedései miatt döntöttek a teljes leállás mellett.

Az utolsó járat szerdán reggel érkezik meg Chicagóból,

addig fokozatosan állnak le a gépek, de a flotta készenlétben lesz.

A Lauda korábban már jelentősen csökkentette a járatszámot, hétfőn közölték, hogy

a hétvégére betervezett járatokat is felfüggesztik, így a teljes üzemelés leáll.

A Ryanair közleményében azt írta, mivel egyre több ország zárja le a határait,

a légitársaság kénytelen eredeti menetrendjéhez képest 80 százalékkal visszavágni a kapacitásokat.

Európában eddig az Austrian Airlines-on és a Laudán kívül az Air Baltic, a SAS Scandinavian Airlines és a LOT Polish Airlines állította le teljesen az üzemelését.

Az Eurocontrol európai légiforgalmi áramlásszervező hétfői adatai szerint Varsóban és Olaszország több repülőterén 85 százalékkal csökkent a járatok száma, a német, francia és holland repülőtereken 20-30 százalékkal kevesebb járat üzemelt, mint egy évvel korábban.

.

Borítókép: Elena Khrupina, PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink