Egyre több antidepresszánst vesznek a magyarok

Hírek figyelo.hu

Tavaly, a világjárvány kitörésének évében,

3,8 millió doboz vényköteles antidepresszánst váltottak ki a mentális zavarokkal küzdő betegek a patikákban, 103 ezerrel többet, mint a 2019-ben kiadott 3,7 millió doboz

– derült ki a Hiflylabs Zrt. Világgazdaságnak elküldött adataiból. Ezekre a feszültségoldókra tavaly összesen 2,1 milliárd forintot költött a lakosság. A gyógyszerfogyasztást elemző cég hozzátette: csak a támogatott, vényköteles gyógyszerek forgalmi adatai­ra van rálátásuk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adataiból, ebben nincsenek benne a nem támogatott, vényköteles gyógyszerek és a vény nélkül kapható készítmények sem.

A Hiflylabs szerint 2020-ban ugyan több antidepresszáns fogyott, mint egy évvel korábban, a lakosság mégis kevesebbet fizetett érte. Ennek az az oka, hogy minden évben változik, hogy éppen mely termékek kerülnek be az államilag támogatott körbe.

Tavaly év végén jelent meg egy nemzetközi vizsgálat, amely szerint

a koronavírus-járvány miatt a depresszió tüneteinek aránya megháromszorozódott, a szorongásos zavarok pedig megduplázódtak

– mondta Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatója egy webináriumon. Hozzátette: „pszichésprobléma-cu­na­mira” számítanak a pandémia leküzdése után.

A mentális problémák hátterében a gazdasági bizonytalanság, a megélhetési problémák, a komfortzónából való kizökkenés, valamint a Covid–19 miatti halálesetek is állhatnak, de megemlítette a poszt-Covid-szindrómát is.
A teljes cikket a VG.hu-n olvashatja
(Borítókép: Sorban állók gyógyszertárnál Nyíregyházán 2020. március 14-én. A koronavírus-járvány miatt megnövekedett a gyógyszertárak forgalma. (MTI/Balázs Attila)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink