Egyre több a biztosítók profitja

Hírek
Szinte minden tekintetben javuló mutatók jellemzik a bankszektoron kívüli pénzügyi piacokat. A biztosítóknál a töretlen növekedés mellett versenyélénkítést sürget a jegybank. Kihívást jelent viszont az alacsony kamatkörnyezethez és az etikus szabályozáshoz való alkalmazkodás.    

A biztosítók 2016. évi közel 900 milliárd forintos díjbevételéhez hasonlót utoljára 2008-ban mértek, a tavalyi profit már a pénzügyi válság előtti háromnegyede  – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentésében.

Az életág visszafogottabb bővülése mellett dinamikus a növekedés a nem életág piacon. Ennek egyik motorja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási üzletág, ahol a díjak, hozamok immár teljesen fedezik a károkat, költségeket. Miközben az élet és gépjárműbiztosítási verseny erős, ennek jelei egyelőre nem látszanak a lakásbiztosításoknál. A szektor egészének tőkehelyzete uniós szinten is kiváló. A fő kockázatok között az alacsony hozamkörnyezet említhető, amely mindkét üzletágat érinti. Az etikus szabályozáshoz alkalmazkodás a biztosítók számára kihívást jelent, míg az ügyfelekre nézve egyértelműen kedvező hatású, csökkentve a fogyasztóvédelmi kockázatokat.

A kedvező jövedelmezőségi trendek teret nyújthatnak arra, hogy a jövőben nagyobb verseny bontakozzon ki a különböző biztosítási termékek piacán, illetve pozitívan hathatnak a biztosítási szolgáltatások ár-érték arányára is.

A tavaly megjelent egészség- és önsegélyező pénztári típusnak, és a kisebb szereplők beolvadásának köszönhetően az MNB szerint folytatódik a konszolidáció az önkéntes pénztáraknál: a piac szereplőinek száma 70-re csökkent.

A nyugdíjpénztárak a tavalyi 6,5 százalékot meghaladó nettó átlaghozammal alacsony kamatkörnyezetben is vonzó megtakarítást jelentenek. Az 1200 milliárd forint fölötti nyugdíjpénztári vagyon a válság előtti másfélszerese. Bár az új belépők számának folyamatos növekedése bizalmat jelez, azonban a korábbiakhoz képest több mint százezer fővel kevesebb a fiatal pénztártagok száma („hiányzó generáció”). A tagdíjat nem fizetők aránya ma 40 százalék fölötti.

A nem bankcsoporthoz tartozó pénzügyi vállalkozásoknál az intézmények mérete és jövedelmezősége szerint is nőnek a különbségek: a szektor teljes eredményének 90 százaléka a piac 5 legnagyobb szereplőjétől származik.

A tőkepiacon tovább nőtt a befektetési szolgáltatók által kezelt ügyfél értékpapír-állomány. A tőzsdei forgalomban a befektetési vállalkozások részaránya nőtt az azonnali, míg visszaesett a származtatott ügyletek piacán. A 2015-ben megindult konszolidációs folyamat részeként tavaly 3 befektetési vállalkozás szüntette meg működését a csökkenő jövedelmezőség miatt.

A befektetési alapok tavalyi 5842 milliárd forintos nettó eszközértéke (az elért hozamok révén) történelmi csúcsot jelent, ám a dinamikus tőkebeáramlás időszaka egyelőre lezárult. Az alacsony kamatkörnyezet miatt a kamatozó eszközökből tőkét vontak ki a befektetők, a portfólió-átrendezések egyik nyertesei a dinamikusan gyarapodó ingatlanalapok voltak. A kockázati tőkealapok száma nem változott, a magántőkealapok köre viszont bővült. 

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink