Idén a világ három legnagyobb online óriáscége összesen 120 milliárd dollárt fordít a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó fejlesztésekre, ez jól mutatja a terület fontosságát. Magyarországnak is van Mesterséges Intelligencia Stratégiája, melynek célkitűzése, hogy 2030-ig 15 százalékos GDP-növekedés jöjjön létre az MI adaptációja révén. A hazai kkv-k körében fontos elérni, hogy 26 százalékkal növekedjen az egy főre jutó hozzáadott érték, továbbá 1 millió ember dolgozzon olyan munkakörökben, ahol az MI-t használják feladatok ellátása során – erről a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke, Jakab Roland beszélt a Bosch×Richter Innovátorok Napja konferencián.
A járműipar meghatározó szereplői is elkötelezték magukat az MI-technológia mellett. A nemzetközi Bosch csoportnál már idén megvalósul, hogy a vállalat minden terméke és megoldása vagy eleve tartalmaz mesterséges intelligencia alapú technológiát, vagy annak fejlesztésében, gyártásában kap szerepet. Mindebben részt vesz a tavaly átadott Bosch Budapest Innovációs Kampusz is, amely a nemzetközi vállalat második legnagyobb kutatás-fejlesztés központja Európában.
Az MI képességeit a gépi látás és a képfeldolgozás területén már ma is használja a járműipar. A környezeti objektumok felismerése folyamatosan javul, így egyre magasabb szintű önvezetés válik lehetővé. Nemcsak az autózásban, hanem az ipari járművek területén is jelen idő már a mesterséges intelligencia alkalmazása. Ennek egyik példája a Bosch által kifejlesztett, a környezet elemeit felismerő, MI-alapú off-highway radarrendszer, amelynek segítségével akár az építőipari, mezőgazdasági gépek biztonsága és termelékenysége is jelentősen javítható.
Innovatív vállalatoknál az MI bevezetése a jövőben nemcsak a fejlesztés, hanem a gyártás területén is kötelező lesz
– mondta a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyártási igazgatója. Szénási Attila szerint jelenleg a gyártásban az egyik fő feladat azoknak az előfeltételeknek a megteremtése, amelyek az MI használatához szükségesek. Meglévő, régebb óta működő technológiák esetén elemezni érdemes, hogy az által igényelt fejlesztés (például szenzorok utólagos beépítése, digitalizáció) milyen előnyökkel jár és mely területen éri meg használni. Új gyártó kapacitásoknál, mai technológiák esetén ez nem kérdés, mert eleve adott a mesterséges intelligencia bevezetéséhez szükséges digitalizációs szint.
A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság oldalán olvasható
Fotó: Shutterstock