Egyre gázosabbak a buszok és a kukáskocsik

Hírek
Jól teljesítenek a sűrített földgázzal hajtott haszon-járművek az állami cégeknél. Legalábbis ezt szűrte le a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) felmérése, amely a jó eredmények alapján ha közúti forradalomra nem is, de egyre több földgáz-üzemű jármű beszerzésére számít.

Nagyon gáz a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) egyik kukásautója. Az Iveco Stralis típusú hulladékgyűjtő két év alatt 24 300 kilométer alatt 15,7 tonna földgázt használt el. A kocsi ugyanis nem gázolajjal, hanem  sűrített földgázzal, CNG-vel megy. A szolgáltatónak legfeljebb az lehet a gáz, hogy ez idő alatt történelmi mélységekbe zuhant a kőolaj, és a gázolaj ára is. “Még a rendkívül alacsony kőolaj ár mellett is 20 százalékkal kevesebbe került a tankolása, mint egy hasonló dízelüzemű hulladékgyűjtő autóé” – állítja Domanovszky Henrik, a MGKKE elnöke.

A CNG-kocsiknak ugyanis eleve jó a fogyasztása. Hab a tortán, hogy az idei évtől a hulladékgyűjtésben még a CNG jövedéki adóját is vissza lehet igényelni. Ezzel együtt több mint 30 százalékot spórol a gázos-kukáskocsikkal az üzemanyag-költségen az FKF. Örülnek is az FKF-nél, miután a cég két éve 60 darab CNG-s kukásautót vásárolt a szelektív hulladékgyűjtésre.

A Magyar Posta a nehéztüzérségnél vetette be a gázt. Tavaly egy CNG üzemű Iveco Hi-Road típusú, CNG-s nyergesvontatót tett próbára. A kamion két hónapon át jármű pótkocsival együtt vett részt a küldemények szállításában Budaörs és Szeged, illetve Székesfehérvár között. A tesztidőszak alatt megtett 22 183 kilométeren a kamion száz kilométerenként 16,98 kilogramm CNG-t égetett el. Pénz beszél. A gázos olasz kamion hasonló kategóriájú dízel járművel, 100 kilométeren legalább 3500 forintot spórol a gazdájának. Nem meglepő, hogy a CNG-t a tömegközlekedésben is bevetették. Budapesten, Kaposvárott, Zalaegerszegen, Szegeden és Miskolcon is viszik már az utasokat gázbuszok. A közlekedési társaságok akár 40 százalékkal tudták csökkenteni velük a költségeiket, de ennél is van egy fontosabb érv. A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) az egyesülettel közösen derítette ki, hogy – az Euro IV-es dízelekhez képest – 98 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot juttatnak a légkörbe a földgázüzemű autóbuszok. A Miskolcon közlekedő CNG-s buszflotta forgalomba helyezése óta legalább 66 tonnával kevesebb nitrogén-oxidtól (NO+NO2) óvta meg a nagyváros levegőjét. Emellett a dízelekből okádott szilárd részecskékből is tonnákkal kevesebbet kibocsátottak ki a CNG-s buszok. Az igazi spórolás pedig ez: a kevesebb szálló por kevesebb légzőszervi kórt és időelőtti halált okoz.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink