Egymillióan élnek élettársi kapcsolatban, de a vagyonjogi ismereteik hiányosak

Hírek Sz. H.
Miközben csaknem egymillióan élnek élettársi kapcsolatban, az embereknek csak körülbelül fele tudja, hogy az élettársakra a házastársaktól eltérő vagyonjogi szabályok vonatkoznak. Sokan csupán a párjuk halála után szembesülnek azzal, hogy végrendelet híján semmire sem jogosultak a hagyatékból.

A magyarok mintegy fele ugyan tudja, hogy az élettársakra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a házastársakra, de a lakosság másik viszont nincs képben, ráadásul pont az élettársi kapcsolatban élők kevésbé tájékozottak. Ez derült ki a Kantar Hoffmann közvéleménykutató nyáron készült országos reprezentatív felméréséből, amely a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) felkérésére készült.

Pedig fontos lenne tisztában lenni a vagyonjogi viszonyokkal, hiszen az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt az élettársi kapcsolatok száma. A legutóbbi, 2016-os KSH-felmérés szerint minden tizedik magyar választotta ezt az együttélési formát a házasság helyett. Friss arányokat az idén októberi népszámlálás után lehet majd tudni.

 

Az életben társ, de a vagyonban?

A házaspárokkal ellentétben a törvény szerint az élettársak együttélésük ideje alatt is önálló vagyonszerzők maradnak, ezért ettől eltérő megegyezés, például élettársi vagyonjogi szerződés hiányában jogilag, a törvény alapján nem keletkezik közös vagyonuk. Hogyha szétválnak, nem fele-fele alapon osztozkodnak, mint a házaspárok, hanem annyit követelhetnek a másiktól, amennyivel a vagyonszaporulat szerzéséhez hozzájárultak.

„Ha egy pár hosszabb távon együtt marad, érdemes tisztázniuk a vagyoni viszonyaikat. Az élettársi vagyonjogi szerződéssel hasonlóképp gondoskodhatnak a közös életük alatt keletkezett vagyonuk sorsáról, mint a házastársak. Egy ilyen szerződésben részletesen szabályozhatják, ki mivel járul hozzá a közös költségekhez, és mire tarthat igényt” – mondja dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. A szerződés azonban csak akkor érvényes, ha közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. Az otthon, egymás között írt megállapodás akkor is érvénytelen, ha azt tanúk is aláírták.

 

Az élettárs nem automatikusan örököl

Az öröklésben is jelentős a különbség a házaspárok és az élettársak között. A törvényes öröklési rend szerint a házastársat a közösen lakott ingatlanon és a felszerelési, berendezési tárgyakon haszonélvezeti jog illeti meg, míg a tulajdonjog az elhunyt leszármazóira száll. Az özvegynek a hagyaték többi részéből pedig egy gyermekrész jár. Az élettársak azonban nem törvényes örökösei egymásnak, ezért végrendelet nélkül semmit nem kapnak a párjuk után, és ha nincs tulajdonrészük a közösen lakott lakásban, ki is költöztethetik őket az örökösök. Sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hogy hiába éltek együtt évtizedekig, és hiába született közös gyermekük is, ettől még nem lesznek örökösei egymásnak.

Ezért, ha az élettársak gondoskodni szeretnének a társukról haláluk esetére, érdemes végrendeletet készíteniük. A közjegyző által készített végrendelet előnye, hogy biztosan megfelel a formai és tartalmi követelményeknek, ezért nem lehet sikeresen megtámadni. Emellett biztosan előkerül a hagyatéki eljárásban, a közjegyző ugyanis az általa készített végrendelet tényét minden esetben bejegyzi a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába.

 

Tévhitek

A felmérésben megkérdezettek harmada él abban a tévhitben, hogy az élettársak pont ugyanazokra a családi kedvezményekre és támogatásokra jogosultak, mint a házaspárok, és csak tízből négy válaszoló tudta, hogy nem jogosultak az összes kedvezményre. Azt is kevesen, csak a felmérésben résztvevők harmada tudta helyesen, hogy az élettársi kapcsolatban nem válik közössé a felvett hitel vagy bármilyen tartozás. Ugyanakkor a megkérdezettek mintegy kétharmada tisztában volt azzal, hogy az élettársak is köthetnek vagyonjogi szerződést, amelyben tisztázhatják vagyoni viszonyaikat. Majdnem nyolcvan százalékuk pedig azt is tudta, hogy ha az élettársak közjegyző előtt nyilatkoznak kapcsolatuk fennállásáról, ami több családtámogatás előfeltétele, akkor a nyilatkozat tényét a közjegyző – erre irányuló kérelmük esetén – bejegyzi az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába.

 

 

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink