Egymillió Mercedes Kecskemétről

Hírek
Legördült a gyártósorról az egymilliomodik Mercedes személyautó, amely büszkén viselheti a „Made-in-Kecskemét” feliratot.  

A Mercedes-Benz gyár folyamatos fejlődését az is jól mutatja, hogy a 2012-es termelési starthoz képest mintegy 4 esztendőre volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön az első félmillió autó, de a második félmillióhoz már mindössze két és fél évre volt szükség. 

A rastatti testvérgyárral szoros együttműködésben működő kecskeméti gyár kezdetben B-osztályú, majd Mercedes-Benz CLA és CLA-Shooting Brake kompaktautók gyártására rendezkedett be, de az idei év májusától a B-osztály helyét átvette a februárban bemutatott új A-osztály. 

Az egymilliomodik autó is egy A-osztály lett: a fehér színű A180d AMG-line típusú személyautót egy olaszországi autószalonban rendelték meg, s Bács-Kiskun megyéből egészen Toszkánáig fog utazni az új tulajdonosához.

„Az egymilliomodik autó legyártása mérföldkő a gyárunk életében. A Mercedes-Benz sikere Magyarországé, és legfőképp a kiváló magyar munkatársainké is egyben. Ennek a közös sikernek a legfőbb záloga, hogy a magyar emberek a gyártósorról 2012-ben elsőként legördült autótól a mostani, egymilliomodik példányig folyamatosan képesek olyan csúcsminőséget előállítani Kecskeméten, amely méltó a vásárlóink bizalmára. Nagyszerű és érdekes véletlen, hogy ugyanekkor kapta meg a kizárólag nálunk gyártott CLA a vevői elégedettséget tükröző kiválósági díjat. A kecskeméti modellnek odaítélt díj különleges jelentőségét az adja, hogy hosszú távú vásárlói tapasztalatokon alapszik.” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A Mercedes-Benz kecskeméti telephelyén már javában zajlanak gyárbővítés előkészítő munkálatai. A termelés várhatóan 2020-ban kezdődik meg a csúcstechnológiával rendelkező gyártási egységben.

Borítófotó: Ujvári Sándor/MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink